Várják a mesterképzésre a jelentkezőket

Létrehozva: 2023.10.14. 08:00
Módosítva: 2023.10.18. 10:26

A szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar új dékánjával, dr. Pintér Krekić Valériával beszélgettünk a jövőbeli tervekről

A szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Karon idén három alapképzéssel – okleveles tanító szak, okleveles óvodapedagógus szak, okleveles kommunikátor szak – és 41 elsőéves hallgatóval indult az új akadémiai év. A kar életében az új tanév változást is hozott, ugyanis október elsejétől dr. Pintér Krekić Valéria vette át a fakultás irányítását. A dékán asszony lapunknak nyilatkozva az aktualitásokról, a beruházásokról és a jövőbeli tervekről is beszámolt.

– Intézményünk évről évre bővülő képzési kínálatában jelenleg több területen, több szakon folytat alap- valamint mesterképzést (alapképzések: okleveles tanítói, okleveles óvodapedagógiai, okleveles kommunikátori és nevelői szak, mesterképzés: tanító-mester és óvodapedagógus-mester szak). Ennek megfelelően intézményünknek megvan a színvonalas felsőoktatási képzéshez nélkülözhetetlen, állandó oktatói és kutatói kollektívája: egyetemi rendes tanári kinevezéssel 10, egyetemi tanári kinevezéssel 7, docensi kinevezéssel 5, valamint tanársegédi kinevezéssel 10-en rendelkeznek, emellett 5 Magyarországról érkező vendégtanárunk is erősíti a csapatunkat – emelte ki dr. Pintér Krekić Valéria, majd hozzátette hogy a tanáraik tudományos munkásságát bizonyítja, hogy a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar fennállása óta 161 tankönyvet, tanulmánykötetet és segédletet jelentetett meg.

Az MTTK-n jelenleg 210 hallgató folytatja a tanulmányait. A mesterképzésre való beiratkozás még folyamatban van – a második körben e hó 23-án és 24-én lehet jelentkezni a tanító- és óvópedagógus szakra. A kiírt pályázat alapján 40 hallgató beiratkozására számítanak.

– Ezt a tanévet felújított épületben kezdtük, korszerű és teljes infrastruktúrával. Az anyaország és a Magyar Nemzeti Tanács támogatásával sikerült befejezni a munkálatokat, ami a vajdasági magyar felsőoktatás fejlesztését szolgálja. Fontosnak tartom, hogy a fiataljaink a középiskola befejeztével ne külföldön folytassák tanulmányaikat, hanem idehaza, a szülőföldön, hiszen az anyanyelven történő oktatás itt, helyben is biztosított a számukra – hangsúlyozta beszélgetőtársunk. Elmondta továbbá azt is, hogy a karon akkreditált szakokon, elméleti alapokon nyugvó, gyakorlatorientált képzések folynak.

– A hallgatók az alapozó- és előkészítő kurzusok keretében a szaknak megfelelő tudás alapjait képező elméleti ismereteket sajátítják el. Azt követően, a felsőbb évfolyamokon a hallgatóink aktívan bekapcsolódnak és részt vállalnak az oktatási intézmények: óvodák, iskolák, diákotthonok, médiaházak és különböző kulturális intézmények életébe is. A széleskörű választható kurzusoknak köszönhetően pedig, az alap- és mesterképzésen szerzett tudás birtokában, más szakterületeken és munkakörökben is bátran helyt állhatnak – magyarázta beszélgetőpartnerünk, aki köszönetet mondott a kar eddigi dékánjának, prof. dr. Ivanović Josipnak.

– Dr. Ivanović Josip megbízatása során nyerte el karunk jogi önállóságát, ugyanakkor végéhez ért az épület felújítása és felszerelése is, kezdeményezése nyomán új szakokat indíthattunk el. Tekintélyével és magatartásával jelentősen hozzájárult a karon belüli viszonyok kiegyensúlyozottságához is. Dékánként, az elődök által megkezdett és szilárdan megalapozott, eredményes folyamatokat szeretném továbbfejleszteni és innovatív megoldásokkal elérni, hogy a hallgatók még jobban kötődjenek az oktatási intézményünkhöz, továbbá, hogy azonosulni tudjanak a tanultakkal, s erősítsék szakmai identitásukat. Szándékom, hogy munkatársaimmal együtt a jövőben még vonzóbbá tegyük intézményünket és felsőoktatásunkat, mindenekelőtt új képzési programok bevezetésével. A jövőben fokozott figyelemmel kísérjük majd a vajdasági magyarság felsőoktatási igényeit, és nagyobb aktivitást fejtenénk ki a középiskolások körében. Célunk, hogy a vajdasági magyar középiskolások minél nagyobb számban iratkozzanak be hozzánk, ezért egyebek mellett lehetővé tennénk számukra könyvtárunk használatát, hiszen az MTTK hálózatán keresztül elérhető számos jelentős, internetes adatbázis, adatbank, jelentős számú e-könyv, amely hasznos lehet a középiskolások szemináriumi munkáinak, szakdolgozatainak megírásában. Mindemellett egyéb tevékenységeinkbe is bekapcsolnánk őket – magyarázta dr. Pintér Krekić Valéria. Hozzáfűzte, hogy tevékenységeik közé tartozik az oktatás mellett a konferenciák és továbbképzések szervezése is. A jövőben beindítják a hallgatók tehetségét fejlesztő és kibontakoztató műhelymunkákat, felvállalva az OTDK-ra való felkészítésüket is. Az elkövetkezőkben prioritásként kezelik majd a Kárpát-medencei felsőoktatás felé való nyitást és a magyar felsőoktatási intézményekkel való kapcsolat, együttműködés szorosabbra fűzését.

– Szándékunkban áll szorosabbra fűzni kapcsolatainkat az anyaországi felsőoktatási intézményekkel és a Rektori Konferenciával is. Céljaink között szerepel a közös programok akkreditációja a szerbiai jogszabályokkal összhangban, valamint az IPA-pályázatokon való közös programok megvalósítása. Szeretnénk a továbbiakban is folytatni az anyaországi Makovecz-csereprogramban való részvételt, melynek tevékenysége nyomán, már az eddigiekben is anyaországi vendégtanárokat tudtunk és tudunk alkalmazni az MTTK-n a hiányzó tudományterületek lefedésére. Van még teendő a hazai felsőoktatási intézményekkel való együttműködés terén is, amelyeket szintén közös programok keretében tudnánk megvalósítani, például szakmai aktivitásokban, a pedagógiai karokkal való szorosabb kapcsolatok kialakításában – mondta beszélgetőtársunk, és kiemelte, hogy a felsőoktatási kínálatuk évről évre történő bővítése arra kényszeríti őket, hogy elgondolkodjanak a kar nevének megváltoztatásáról is, lévén, hogy immár túlhaladták a tanítóképzés kereteit és programjaikat a társadalomtudományok felé bővítik.

– További célunk, hogy karunkon megjelenő folyóirataink, az Évkönyv és Módszertani Közlöny magasabb tudományi besorolást érjenek el. Kijelöltük magunknak az M51-es kategória elnyerését, és most arra összpontosítunk. Ennek gyakorlati oka az, hogy tanáraink szakmai előmeneteléhez szinte elengedhetetlen az M51-es publikációk megjelentetése. Jelenlegi helyzetünket minősítve elmondhatom, büszkék lehetünk arra, hogy az utóbbi néhány évben megnövekedett egyetemi rendes tanáraink száma, amely számunkra azért is fontos, mert előrevetíti egy esetleges kutatóintézet, vagy akár doktori képzés beindítását, amely már régi álmunk. Reményeink szerint, és leendő munkánk nyomán, a jövőben, ha az MTTK-t említjük, már nem kizárólag csak egy magyar felsőoktatási intézményről szólunk, hanem gazdag és szerteágazó, tartalmilag változatos, afféle magyar központi oktatási és kulturális intézményről. Kari tevékenységünkkel igyekszünk majd tartalmas előadásokat, könyvbemutatókat, tanácskozásokat és egyéb kulturális tartalmakat kínálni az érdeklődők számára. A Hallgatói Önkormányzatunk tevékenysége révén pedig szeretnénk fokozott mértékben a fiatalokat is bekapcsolni aktivitásainkba, kibontakoztatni tehetségüket, érvényesülési vágyukat, hiszen a vajdasági magyar közösség ezt igényli és jogosan el is várja tőlünk – hangsúlyozta a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar új dékánja.

forrás: Magyar Szó

Címkék
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat.