Téli továbbképzés a tanároknak

Létrehozva: 2020.01.08. 08:00 Módosítva: 2020.01.13. 10:42

Nagy az érdeklődés idén is a téli egyetem iránt, hiszen mintegy 130 pedagógus jelentkezett a képzésekre. A téli egyetemen plenáris, illetve akkreditált képzéseken vehetnek részt a pedagógusok. Három helyszínen tartják meg a képzéseket, Szabadkán, Magyarkanizsán és Muzslyán. Idén a téli egyetem január 8-10 tart.

A téli egyetem első napja az informatikáról szólt. Az előadók a robotikával és az interaktív tábla használatával kapcsolatos előadásokat tartottak a résztvevő pedagógusoknak.

Námesztovszki Zsolt, dékánhelyettes, MTTK: „Próbálunk gyakorlatközpontú képzéseket csinálni. Nem csak, hogy megtanulják a szoftvereket használni, hanem elvisznek olyan tartalmakat, amit a későbbiekben tudnak az oktatásban használni, tehát kész tananyagot, illetve különböző digitális tartalmakat dolgoznak ki.”

A pedagógusok saját igényük szerint választhattak képzési témát. Idén a robotok az oktatásban, interaktív tábla, zoopedagógia, mozgásos játékok, valamint matematikai kompetenciák képzések kerültek megrendezésre.

De Negri Ibolya, tag, Végrehajtó Bizottság, MNT: „Nagyon örülünk, hogy a pedagógusaink a téli időszakban is a szakmai továbbképzést választják ahhoz, hogy majd mindazt a tudást, azt az új ismeretet bevigyék a tanterembe, illetve ezeket az ismereteket majd későbbiekben kamatoztatni tudják.”

Vicsek Annamária, oktatási államtitkár kiemelte, az idei téli egyetem témái kiemelten fontosak a vajdasági magyar pedagógusok számára: „Az oktatási minisztérium számára minden olyan továbbképzés kiemelten fontos, amely az oktatásnak, a pedagógusok mindennapi munkájának a fejlesztését szolgálja, amelynek a további áttételes jótéteménye valójában az lesz, hogy a gyerekek olyan oktatásban részesülnek, amely a mai kornak megfelel.”

A Téli Egyetemet a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar és a Magyar Nemzeti Tanács közösen szervezi meg immár ötödik éve.

Forrás: Pannon RTV

Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat.