Sikeres volt a szabadkaiak és a szegediek közös projektje

Létrehozva: 2014.06.29. 08:00 Módosítva: 2016.10.25. 21:14

Hátrányos helyzetű általános iskolásoknak segített a felzárkózásban a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar és a szegedi Juhász Gyula Pedagógusképző Kar közös projektje. A most zárult, másfél évig tartó IPA programban mentorok segítettek a horgosi és a szegedi gyerekeknek.

A tavaly májusban kezdődött projektumban a két kar hallgatói közül kiválasztott és felkészített 15-15 mentor 45-45 hátrányos helyzetű diáknak segített a tanulmányi és a szociális fejlődésben. Tíz hónap alatt ennek meg is lett az eredménye, a foglalkozásoknak köszönhetően a gyerekeknél nagyobb ütemű előrehaladás, sikeresebb beilleszkedés és kevesebb hiányzás volt tapasztalható.

„A gyerekek motiváltak lettek, sikerélményt kaptak a kezdeti problémáik legyőzésében és így rájöttek arra, hogy ők is képesek különböző tudások elsajátítására, csak lehet, hogy más munkavégzés révén” – mondta Lepeš Josip, az MTTK szakmai projektkoordinátora.
Sikerélményből a leendő pedagógusoknak, a mentoroknak is kijutott. Jelentős eredményeket értek el, pl. olyan negyedikes korú kisdiákoknál is, akik még mindig nem ismerték a betűvetés tudományát. „A gyerekek megtanultak olvasni, nyomtatott betűkkel írni, tehát most már a szövegértés fejlesztésére kellene fektetni a hangsúlyt” – mondta Gulyás Ágnes, az MTTK mentor-hallgatója.

A projektzáró konferencián elhangzott, remélhetően lesz folytatás is, mivel ezzel a programmal feltárták a nehézségeket, amiket kezelni kellene. „Nagyon gondolkodunk a folytatáson, több olyan anyaországi program is van, amiben látunk lehetőséget, pl. a Tanoda program, de az egyik nagy lehetőség, az egy regionális együttműködési program lenne a Horizont 2020-as program keretén belül, ahol kiemelt fontosságú téma ennek a projektcsomagnak a keretén belül a felzárkóztatás. Már keressük a partnereket” – nyilatkozta a Tanítóképző megbízott dékánja, Takács Márta.

A projekt szerbiai résztvevői elmondták, azt szeretnék elérni, hogy akárcsak Szegeden, itt is meghonosodjon a hátrányos helyzetű gyerekek felzárkóztatásának ilyen jellegű programja, állandó mentorokkal, támogatással és tanoda rendszerrel, hogy ne az iskolák erőforrását kelljen használni.

forrás

Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat.