Oktatási kiállítást szerveztek Zentán

Létrehozva: 2019.11.12. 13:27 Módosítva: 2019.11.12. 13:28

A zentai Sportcsarnokban megrendezett eseményre 12 kiállító érkezett, mindegyikük az itthon tanulást népszerűsítette a fiatalok körében.

Perpauer Attila, a zentai községi tanács oktatással megbízott tagja: Nemcsak azok az intézmények mutatkoznak be amelyek teljesen magyarul tanítanak, hanem azok is amelyek részben magyarul, vagy rendelkeznek magyar tagozattal. Illetve bemutatkoznak még azok a segítő intézményrendszerek is amelyek a gyerekek továbbtanulását segítik, úgymint a VIFÓ vagy a VaMaDiSZ, valamint megismerkedhetnek azokkal a bentlakási lehetőségekkel is amelyeket az Európa Kollégium biztosít a számukra.

 

Jerasz Anikó, az MNT Végrehajtó Bizottságának elnöke: Azt gondolom, hogy ezek a fiatalok akik most ellátogatnak a kiállításra, hamarosan egy nagyon fontos döntést kell, hogy meghozzanak, hiszen lezárul az életük egy fontos szakasza, befekezik a középiskolai tanulmányaikat, és fontos, hogy olyan irányba haladjon az életük ami a későbbiek során kedvező lesz a számukra.

A Nagybecskerekről, Temerinből, Újvidékről, Óbecséről, Adáról és Zentáról érkezőket a kiállítók mellett számos szórakoztató tartalom is várta.

Sós Nóra, a III. EDU-Expo szervezője: Fontosnak tartjuk a kapcsolatépítést és elsősorban egy kötetlen beszélgetés álltal folytatott információ átadásra sarkalljuk a kiállítókat, hogy kapcsolatba kerüljenek a középiskolásokkal és a későbbiekben könnyebben tudják elérni egymást a felsőoktatási intézmény kiválasztásakor.

A pályaorientációs kiállítás második részét november 15-én tartják meg a szabadkai Galéria Hotelben. Akkor az észak-bácskai régió középiskolásait fogadják majd a kiállítók.

Forrás: Vajdasági RTV

Címkék

Kapcsolódó galéria

Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat.