Módszertani továbbképzés

Létrehozva: 2015.06.01. 08:00 Módosítva: 2016.10.26. 15:00

Szombaton került sor a IV. Nemzetközi Módszertani Konferenciára, mely a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar szervezésében valósult meg. A tanítók és óvodapedagógusok részére szervezett tanácskozás, egyben akkreditált pedagógusképzés témája a különféle tantárgyak módszertana köré épült fel, a résztvevők pedig az előadások mellett két kiállítást is megtekinthettek, mégpedig egy hallgatói kiállítást, valamint a Kedvenc tantárgyam elnevezésű képzőművészeti pályázatra beérkezett rajzokból rendezett kiállítást. A nyertes alkotások felkerültek az Absztrakt nevet viselő kötet borítójára, melyben a konferencián elhangzó munkák, előadások összefoglalójáról olvashattak a résztvevők, az előadások megkezdése előtt pedig ünnepélyes keretek között átadták a díjakat a hat nyertes alkotást készítő tanulónak.

Major Lenke, a szervezőbizottság titkára elmondta, a konferenciára a hazai tanítók, pedagógusok mellett Szlovéniából, Horvátországból, Bosznia–Hercegovinából, Szlovákiából, Romániából és Magyarországról is érkeztek résztvevők, előadók.

– A szekciókat próbáltuk különböző területekre felosztani, különválasztva a természettudományokat, társadalomtudományokat, irodalmat, művészeteket, és a szekciókon belül pedig vannak különféle témakörök, melyek megjelenítik az adott ország módszertanát. A konferencia célja a tapasztalatcsere, a jó gyakorlat bemutatása és természetesen a kapcsolatok ápolása – mondta Major Lenke.

A konferencia megnyitóján elsőként Lepes Josip, a kar megbízott dékánja köszöntötte a vendégeket, aki úgy fogalmazott, a tanácskozás célja, hogy további ismereteket szerezzenek arról, hogyan is adják át a tudást a gyerekeknek.

Aleksandra Filipović, a Tartományi Tudományügyi és Technológiai Fejlesztési Titkárság felsőoktatással megbízott titkárhelyettese reményét fejezte ki, hogy a konferencia végére levonják a megfelelő következtetéseket és kialakulnak azok az irányelvek, melyek segítik a közösség fejlesztését, és mint hozzátette, a tartományi kormány lehetőségeihez mérten a jövőben is hozzájárul a tudomány és oktatás fejlesztéséhez.

Perpauer Attila, az MNT Oktatási Bizottságának elnöke köszöntő beszédében kiemelte, a módszertani oktatás hatékonysága és a korszerű pedagógiai gyakorlat a mai oktatási rendszerben rendkívül fontos az óvodapedagógusok és az osztálytanítók számára, és a konferencia lehetőséget ad, hogy a más országok tudományosan bizonyított, tényeken alapuló és a gyakorlatban működő modelljeit megismerjék.

– A pedagógusokról azt mondják, a gyakorlat emberei, de csak akkor tudnak jól működni, ha megfelelő az elméleti tudásuk és széles rálátásuk van a világra és a körülöttük zajló eseményekre. A Magyar Nemzeti Tanács egyik kiemelt jelentőségű célja, hogy a vajdasági magyar pedagógusokat támogassa, segítse a korszerű oktatás elméletében és gyakorlatában. Fontosnak tartom a pedagógusok szakmai munkájának megbecsülését és a minőségi oktatás színvonalának emelését, mert ez fogja a társadalom fejlődését segíteni. Ez a konferencia hozzájárul az MNT egyik célkitűzésének megvalósításához, mégpedig hogy a pedagógusok szakmai hálózatát erősítse, ugyanis elengedhetetlen a humán erőforrásban rejlő tudásunk összesítése és a birtokolt tudás megosztása – szólt Perpauer Attila a konferencia résztvevőihez.

Erdély Lenke, a Vajdasági Pedagógiai Intézet igazgatója elmondta, elsősorban a szakmai továbbképzések területén működnek együtt a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Karral, és akkreditálják azokat a szakmai továbbképzéseket, amelyeken a pedagógusok részt vehetnek. Rámutatott, nagyon fontos, hogy a tanítóképző nemcsak a hallgatóknak tart előadásokat a fontos innovatív módszerekről, a testnevelés oktatásáról, a hátrányos helyzetben lévő tanulók felkarolásáról, hanem a gyakorló pedagógusoknak is.

A konferenciát dr. Czékus Géza, a szervezőbizottság elnöke nyitotta meg, aki örömét fejezte ki, hogy immár negyedik alkalommal került sor a tanácskozásra, és hogy évről évre egyre többen vesznek rajta részt.

forrás

Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat.