Elballagtak az első okleveles kommunikátorok

Létrehozva: 2024.06.07. 08:00
Módosítva: 2024.06.13. 09:05

Meghitt pillanatok, ünneplés, búcsúzkodás és élményeik felelevenítése közepette ballagtak el a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar végzős hallgatói. A diákoknak most lehetőségük van az intézményen belül mesterképzésen folytatni tanulmányaikat.

A hallgatók ünnepségen búcsúztak az intézménytől, tanáraiktól és egymástól. A tanulók által összeállított ünnepi műsorban bemutatták az osztályokat, tapasztalataikat és felelevenítették szép élményeiket.

Csernai Panna, végzős hallgató, okleveles kommunikátor szak, MTTK: „Számomra ez a négy év nagyon jó volt. Úgy érzem, hogy nagyon sok mindent megtanultam és remélem, hogy majd a későbbiekben ezt mind tudom kamatoztatni. Most itt vagyunk az ünnepségen, ami egy nagyon szép lezárása ennek a négy évnek. Úgy gondolom, hogy mindenki kitett magáért azért, hogy ez a rendezvény létrejöjjön, készültünk műsorral, mindenki nagyon csinos és szép ruhában van. Úgyhogy remélem, hogy nagyon jó lesz minden.”

Az okleveles kommunikátor szak elsőként végzett diákjai búcsúztak, mivel ez a szak csupán négy éve indult. Ők szaktudásukat a média világában kamatoztathatják.

Dr. Zakinszky Toma Viktória, egyetemi docens, MTTK: „Szerintem nagyon sokoldalú képzésben részesülnek itt a fiataljaink, mindhárom szakon. Nem feltétlenül csak egy-egy szakmában, hanem szerteágazóan el tudnak helyezkedni. A kommunikátorok akár a médiában, akár valamilyen PR feladat, vagy marketinges feladatban megállják a helyüket, merem állítani. Ugyanígy a tanítók és az óvók is a saját szakmájukon belül, illetve akármilyen más közéleti szerepvállalásra azt hiszem, hogy felkészítettük őket.”

Pannon RTV 

A legnagyobb kaland, amit vállalhatunk életünk során, ha követjük az álmainkat - hangzott el Sörös Viktória, végzős hallgató ünnepi beszédében. A diákok, tanáraiknak is megköszönték a befektetett munkát és támogatást.

Pintér Krekity Valéria, dékán, MTTK: „Ténylegesen nagyon tehetséges hallgatóktól búcsúzunk most az idei évben. Négy szaktól, a nevelői szaktól, a kommunikátor szaktól, akik első generáció voltak, valamint a tanító- és az óvodapedagógusoktól.”

Az ünnepséget követően a diákok és tanáraik közös pezsgőzéssel koronázták meg az elmúlt négy évet.

Forrás: Pannon RTV

Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat.