Bemutatták az Örök tél című filmdrámát Szabadkán

Létrehozva: 2019.10.29. 08:00

Bemutatták a szabadkai közönségnek is az Örök tél magyar történelmi filmdrámát.

A vetítést kedden délután tartották a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Karon. Szász Attila filmje 250 ezer Szovjetunióba deportált magyar állampolgárnak állít emléket, közülük 100 ezren soha nem tértek haza. A forgatókönyv Havasi János novellája alapján készült.

Az Örök tél sok érdeklődőt vonzott a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Karra. A vetítést többen meghatódva nézték végig. Berkó Szilárd szerint a film nyomasztó világa teljesen magával ragadja a nézőt: „Semmiképp nem egy délutáni filmnek mondanám, de nagyon örülök, hogy megnéztem. Szerintem méltón emlékezik azokra az időkre, amiket ábrázol a film. Nagyon jó első benyomásom van.”

A filmdráma a második világháború végén a málenkij robotra tömegesen elszállított áldozatoknak állít emléket, akiket a Magyarországot megszálló szovjetek hurcoltak el. Balog Anita a vetítés után elmondta, a film lenyűgözte, ugyanakkor sokkolták a vásznon megelevenített cselekmények: „Sokkolt, hogy mi történt abban az időben, amikor Sztálin hatalmon volt. Nem tudok semmi pozitívat mondani, ez inkább rosszul érintett. Mélyen, rosszul érintett, hogy borzalmas idők voltak akkor régen.”

A forgatókönyv Havasi János Lánykák, az idő eljárt című novellája alapján készült, melyet a szerző édesanyja, Irén személyes története és levelezőlapjai, illetve az ezekből kiinduló kutatásai alapján írt.

Havasi János, rádiós médiaszolgáltatási igazgató, Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt.: „Elsősorban az volt a célom, hogy a családilag átélt történet történetileg hiteles legyen. Tehát korhű legyen, ne legyenek benne esetleg történelmi hamisítások, amik eleve nem fordulhattak elő.”

A film egyébként több mint 20 díjat tud a magáénak, köztük a 42. montreali filmfesztiválon elnyert legjobb rendezésért járó díjat is.

 

Címkék
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat.