Mi, a 2010-es évfolyam osztálytanítói szakának egykori hallgatói találkoztunk az MTTK-án, szombaton délután 14:00-kor.
Ahogyan azt 2010-ben is tettük a felvételikor, majd az azt követő években is, az intézmény előtti padnál gyülekeztünk és örömmel köszöntöttük egymást. Dékánasszony üdvözölt minket s miután (majdnem ☺️) mindenki megérkezett, a díszteremben foglaltunk helyet.
Egy rövid mentori köszöntő után a régi egyetemi élményeinket, emlékeinket elevenítettük fel és számoltunk be az elmúlt tíz évet felölelő szakmai munkásságunkról, személyes életutunkról.
Mennyi történet! Mennyi különböző sors!
Ezután megtekintettük a felújított épületet.
Jó hangulatú, kötetlen beszélgetésben telt el a délután a Tanítóképzőn, majd azt egy helyi kávézóban folytattuk pizzázás mellett. Valamikor 21:00 óra körül búcsúztunk el egymástól abban a reményben, hogy nem várunk újabb tíz évet.
Köszönjük a sok szép emléket, a tudást, egymást s a lehetőséget az alma maternek. Találkozunk nemsokára!
MTTK, 2010-es évfolyam, osztálytanítók