Tanévnyitó ünnepség az MTTK-n

Létrehozva: 2016.10.01. 08:00 Módosítva: 2016.10.26. 15:36

A szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Karon ma délelőtt tanévnyitó ünnepséget tartottak. Az intézményben a tanítók 11. generációja kezdte el koptatni a padot. Az ünnepségen fogadták az elsős hallgatókat, rövid műsorral kedveskedtek nekik, valamint bemutatták a Kar tevékenységét és a gólyákra váró életvitelt. Idén is nagy volt az érdeklődés a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar iránt. Lepes Josip, megbízott dékán, MTTK: „Külön öröm számomra, hogy a tanítóképzésre, a 11. generációra, 25 hallgatót vettünk fel, óvóképzésre pedig a 9. generációban 16-an jelentkeztek. Ez egy optimális hallgatói létszám, amely ebben a pillanatban a vajdasági szükségleteknek megfelel. Tudni kell azt, hogy az elsőéves hallgatókat már két héttel ezelőtt fogadtuk a Gólyatábor keretein belül, ahol a játékok, a bulizás az ismerkedés mellett, ők kaptak egy ízelítőt az egyetemi életről.”

Tanítónak, óvodapedagógusnak lenni, a szó legnemesebb értelmében, hivatás, hitvallás – ezt Czékus Géza dékánhelyettes hangsúlyozta. A Hallgatói Önkormányzat elnöke is kitartásra buzdította a gólyákat. Csóka Szabolcs, elnök, Hallgatói Önkormányzat, MTTK: „Nem kell megijedni, nem kell rágörcsölni, ez egy iskola, itt mindenki tudja, hogy teljesíteni kell, de emellett lehet élni, lehet szórakozni, természetesen oda kell figyelni és a normál keretek között maradni, azt, hogy élvezzék a Tanítóképző családi körű hangulatát.”

Van, aki a családi hagyományt folytatva kezdi meg hétfőtől a tanulmányait. Bata Ellák: „Azért választottam ezt a hivatást, mert édesanyám is óvónő volt, van egy öcsém, akivel jól kijövök és így érdeklődök ez az egész iránt, az óvodapedagógus szak iránt.”

Óvóbácsikból sem lesz tehát hiány. Olyan is van az elsőéves tanítóképzősök között, aki nem kimondottan tanítással szeretne foglalkozni. Sütő Zsanett: „Én nem konkrétan erre a szakirányra terveztem megindulni. Én egy bizonyos kommunikációs szakra indultam meg, újvidéki középiskolát, amint elvégeztük, az ilyen tervező, dizájnér, grafikus munka volt, én pedig úgy gondoltam, mivel eddig plakátokat terveztünk, valamilyen formában így is kommunikáltunk az emberekkel, úgyhogy én még mindig remélem, hogy megnyitásra kerül a szak.”

Az okleveles kommunikációs szakra még március elsején átadták a kérelmet Belgrádban az akkreditációs bizottságnak, azóta azonban nem került elbírálásra. Így legkorábban 2017 őszén nyílhat meg ez a szak a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Karon.

forrás

Címkék
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat.