Mint minden évben, március első szombatján tartotta idén is Nyílt napját a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar Szabadkán.
Az eseményen a Kar dékánja, Pintér Krekić Valéria köszöntötte a jelenlévőket, majd ismertette a képzési kínálatot.
Az érdeklődőket bőséges tájékoztatással látták el a szakszolgálatok munkatársai. Dudás Éva és Fabó Ildikó a Tanulmányi Hivatal képviselői felvázolták a felvételi időszak eseményeit, teendőit és azok módját, mikéntjét. Saláta Mónika, pályázati referens az ösztöndíjak, cserediák programok és pályázati lehetőségek sokaságára hívta fel a figyelmet.
A hozzánk érkezőket körséta várta, amely során megtekinthették a korszerű oktatási tereket és a Kar szakkabinettjeinek felszereltségét, majd betekintést nyerhettek a diákok a kulisszák mögé is az egyes szakokon, vagyis mintaelőadást tekinthettek meg és kreatív tevékenységeket próbálhattak ki, ahol az MTTK hallgatói segítették őket.
A szülőket szülői értekezleten várta a Kar vezetősége.
A jó hangulatról, valamint az elsőkézből származó információkról és tapasztalati beszámolókról Hallgatói Önkormányzatunk tagjai gondoskodtak.
B.B.
Fotók forrása: Hét Nap