A szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Karon mutatták be dr. Németh Ferenc professzor legújabb kiadványát. A tanár úrnak ez a 41. könyve, több száz tanulmánya pedig folyóiratokban kapott helyet.
A Múlt, mely rég elmúlt… című kötetének anyagát a Hét Nap hetilapban havi rendszerességgel megjelenő sorozatából válogatták össze. Huszonnyolc témából áll, tizenhat bácskai, tizenkettő pedig bánáti vonatkozású. Az írások például azt tárgyalják, mit tapasztalt Móricz Zsigmond az óbecsei tanyákon, vagy a hölgyek milyen szoknyában kerékpároztak Nagybecskereken.
Búzás Brigitta, az MTTK Karrierépítő Központjának munkatársa üdvözölte a közönséget, bemutatta a beszélgetőpartnereit, és ízelítőül két szabadon választott részletet olvasott fel a könyvből.
László Edit, a Hét Nap igazgatója elmondta, a hetilap az idén áprilisban lesz 78 éves. A mai rohanó, digitális világban a honlapon megjelenő tartalmak, aktuális hírek által veszik fel a versenyt az idővel.
— Régóta igyekszünk Vajdaság településeit, melyeken különböző értékek találhatóak, tematikák szerint csoportba szedni, bemutatni. Ezek a szövegek hosszú távon kulturális, nyelvi, hagyományápoló jelleggel és példával bírnak.
Tóth Lívia, a Hét Nap főszerkesztője elmesélte, 2021-ben kezdődött az együttműködés dr. Németh Ferenccel, aki éppen a hetilap értékteremtő, értékmegőrző szerepére hivatkozva kínálta fel az írásait. A lap csaknem nyolc évtizedes múltra tekint vissza, és fontosnak tartja, hogy a jelenlegi szerkesztőség is méltónak bizonyuljon a nagy újságíró elődökhöz, a megtett úthoz, az általuk hagyott örökséghez. Éppen ezért arra törekszenek, hogy egyensúlyba hozzák a gazdag múltat a jelen kihívásaival.
— Vajdaság művelődéstörténeti értéktárához kapcsolódik a kötet. A könyv tartalmas, könnyen olvasható, érdekfeszítő és azonkívül szép külalakkal is bír. A fekete-fehér fotók, képeslapok nagyon jól mutatnak a régies, sárga lapokon. Azt hiszem, olvasás közben mindenki egy kicsit visszavágyik abba a korba, amely rég elmúlt.
Dr. Németh Ferenc művelődés- és helytörténészként mélyült el a múlt eseményeiben az új könyvében. Szakértő módon kutatta fel és tanulmányozta a történeteket. Egy sétát tett a régmúltban, a boldog békeidőben, azzal a céllal, hogy a mai fiataloknak átadja azt a tudást, amely az adott korszakra jellemző volt. Úgy véli, ezeknek a szövegeknek fontos szerepük van az identitás erősítésében.
— A könyv tovább megőrzi a szöveget, mint a folyóiratok tengerében elsüllyesztett közlések. Rég elfeledett művelődéstörténeti értékeinket igyekszem megcsillogtatni, hiszen hagyományaink gazdagabbak, mint gondolnánk. A fiatalokat csak a rövid tartalmak érdeklik. Ezt szem előtt tartva próbáltam rövid, olvasmányos írásokban összefoglalni a feltárt kincseket. A képek felkutatása ugyanannyira nehéz feladat volt, mint az írások forrásának feltárása, hiszen egy kép sokszor többet mond, mint a szöveg — hallottuk Németh Ferenctől.
A Múlt, mely rég elmúlt… című kötet Szabadkán, a Hét Nap szerkesztőségében vásárolható meg.
Fényképezte: Hodolik Boglárka
Forrás: Hét Nap