Pénteken tartották meg a 2. Összetartó tábort, amelynek a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar adott otthont. Az összejövetelen a gyerekek a globális robotikaversenyre készültek fel. A rendezvényt azért nevezték el Összetartó tábornak, mert Magyarországon azokat a táborokat hívják így, amelyekben a válogatottak, tehát a legjobbak edzenek.
Prof. dr. Námesztovszki Zsolt szervező elmesélte, hogy május 25-én volt a nemzeti döntő, melyben kategóriánként 25 csapat szállt harcba egymással. E bajnokság alapján kiválasztották a legjobb gyerekeket, akiket visznek majd a világversenyekre. Hozzátette, hogy a Magyar Nemzeti Tanács a legnagyobb támogatójuk.
– Az idén a felkészítő táborban a minőségre fókuszálunk, a mennyiség helyett. Az előgyakorlaton tíz csapat, összesen 25 fő vesz részt. Szerbia különböző településeiről érkeztek hozzánk a fiatalok, köztük Jagodinából, Belgrádból, Palicsról, Topolyáról és Zentáról. Szeptember 25-én utazunk Olaszországba, novemberben Törökországba megyünk a megmérettetésre, így ma egy vetélkedős szimulációt tartunk, hogy képezzük a gyerekeket. A táborban az anyanyelvüket nem használhatja senki sem, mivel a nemzetközi küzdelemkor sem lesz erre lehetőségük a játékosoknak. Úgy próbálunk valós versenyhelyzetet teremteni, hogy angolul kommunikálunk. Mint informatikatanár, azt mondom, hogy ezek a folyamatok az IKT és digitális kompetenciákat, a kreativitást és a nyelvhasználatot erősítik – mondta a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendkívüli tanára.
Urbán Dorottya a WRO Szerbia főbírója, és szakmai vezetője is hangsúlyozta az angol nyelvű tudást, a pontozólapok megértése érdekében. Elárulta, hogy több ezer résztvevő látogat majd el az őszi, külföldi versenyekre, amelyek 3-3 napig tartanak. Kifejtette, hogy az olaszországi barátságosabb verseny, arra a második és harmadik helyezettek mennek, míg az első helyezettek Törökországban mérik össze tudásukat.
– Ma a Robomission kategóriában készítjük fel a négy korcsoportot. Kisgyermek korcsoportban vannak a 6-tól 10 évesek, az általános iskolások a 8-tól 12 éves korosztály, a junior csoportban a 11 és 15 évesek vannak, az idősebb csapatoknak pedig a 14-től 19 évesek a tagjai. Odafigyelünk a csapatépítésre, az angol kommunikációra, amik által jobb lesz a résztvevők problémamegoldó készsége is. Egész szezonon keresztül azon agyaltak a kamaszok, hogy hogyan oldják meg a problémákat, amiket a szezon elején megkaptak. A versenyeken persze új problémákba ütköznek, megkapják a meglepetésszabályokat is, amiket ügyesen meg szoktak oldani – közölte a főbíró.
Prof. dr. Halasi Szabolcs, az MTTK dékánhelyettese a megnyitón megosztotta a közönséggel, hogy az egyetem ajtaja mindig nyitva van az ilyen alkalmaknak, hiszen a tudást, kreativitást, a fiatalokat támogatni kell.
– Az olimpia egyik jelmondata: Citius, Altius, Fortius, ami latinul, azt jelenti, hogy gyorsabban, magasabbra, erősebben. Azért jöttetek ide, hogy új dolgokat sajátítsatok el, hogy magasabb szintre emeljétek tudásotokat a kiváló mentorok segítségével, annak érdekében, hogy minél eredményesebbek legyetek a versenyeken. Ezért kiemelem, hogy mi örömmel adunk otthont az ilyen rendezvényeknek – jelentette ki az egyetem rendkívüli tanára.
Az eseményen a fiatalokkal való foglalkozás 9 órától 16 óráig tartott.
forrás: Magyar Szó