November 25., Katalin nap, Kar napja. Ünnepség köszönt ilyenkor az MTTK-ra. Idén azonban a sors fájdalmas módon közbeszólt. Dr. Káich Katalin professoris Emeritatól, a Kar első dékánjától búcsúztunk e napon.
Dr. Káich Katalin 1943. január 12-én Zomborban született. Ott végezte az általános iskolát és a gimnáziumot is. 1965-ben az Újvidéki Bölcsészettudományi Kar Magyar Tanszékén szerzett diplomát. 1970 és 72 között az Eötwös Loránd Tudományegyetem hallgatója volt, ahol 1973-ban szerzett egyetemi doktori fokozatot. 1978-ban a tudományok doktora fokozatot érdemelte ki az Újvidéki Egyetem Magyar Tanszékén. 1963-tól 65-ig tanárként dolgozott a Svetozar Miletić Általános Iskolában, majd 1965 és 68 között magyart és angolt tanított a zombori Technikai Iskolában. 1968-tól 70-ig a Zombori Levéltár levéltárosaként helyezkedett el. 72-től a Hungarológiai Intézet asszisztense, 79-től tudományos munkatársa, 90-től tudományos tanácsosa volt. 1992-től egyetemi rendes tanárként dolgozott. 2006-ban első dékánja volt a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Karnak. 2008 és 2010 között a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógiai Karán, 2010-től az újvidéki Magyar Tanszéken vendégtanárként oktatott. Az MTTK javaslatára az Újvidéki Egyetem szenátusa 2012-ben a professor emeritus címet adományozott neki. Kutatási területe az intézmény- és művelődéstörténet, a kapcsolattörténet, ezen belül a színház-, valamint iskolatörténet volt. 82. életévében, november 20-án távozott.
November 25-én tiszteletére kommemorációt tartott a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar. A megemlékezésen Pálfi Ervin színművész szavalta el Kosztolányi Már megtanultam című versét, Görög Noémi zongora- és Zsiga Pál hegedűművész pedig a zene nyelvén búcsúzott.
Dr. Samu János, a Kari Tanácsunk elnöke öntötte szavakba mindazt, amit oly nehéz felfogni ilyenkor, elmondani pedig méginkább az. Így emlékezett Tanárnőre:
„Megtanítottad nekünk, hogy „Nem akkor érsz célhoz, ha mindent kimerítettél, hanem ha megtaláltad a kimeríthetetlent.” Ennek értelmében olvassuk a múlt héten elhangzott, többedszer elmondott szavaidat, miszerint megígérte valaha neked egy mély tekintetű, különösen fogékony lélek – talán látó is volt –, hogy addig nem távozol, míg minden kérdésedre választ nem kapsz. Olyan ez, mint az identitáskeresés rád jellemző dinamikus módja, aminek könyvet is szenteltél. Nem az elrendezés, a maradások vagy érkezések, a csendbe hajló megoldás nyugalma, hanem a kimeríthetetlenhez igazított lélekszárnyalás. Valami olyasmi, ami erősebb mindennél, ami tömör és szilárd, valami olyasmi, ami onnan származik, ahol te most vagy, és ahová a fájdalmunk sem követhet. Felbecsülhetetlen értékű és nehezen fölérhető méretű az a korpusz, amit a kultúra, hagyaték, színjátszás, Európa, megkülönböztetetten Zombor, nemzet és emlékezet témakörei tagolnak, mindaz, ami a fogalmi gondolkodás területe, és aminek segítségével egyébként ezekben a sorokban is a magunk számára iránymutatásod szerint vigaszt keresünk.”
Dr. Káich Katalin 2006 és 2009 között volt az MTTK dékánja.
Emlékét és hagyatékát megőrizzük.
/F.B.B./
