Határtalanul Szabadkán

Létrehozva: 2019.09.05. 08:00

Negyvenöt dunaharaszti hetedikes látogatott az észak-bácskai

A Határtalanul! program keretein belül 2010 óta több százezer magyarországi diák vett részt olyan tanulmányúton, amelynek célállomása valamely határon túli régió, illetve település volt. A program legnépszerűbb célpontja Erdély, de az utóbbi években Vajdaság is igen vonzóvá vált a kirándulásszervezők részéről, ugyanis egy viszonylag ismeretlen területről van szó, amely azonban ezer szállal kapcsolódik a magyar kultúrához és történelemhez. A Határtalanul! programot az idén is meghirdették, és ennek köszönhetően csütörtökön egy negyvenöt fős csoport kezdte meg kirándulását Vajdaságban.

A diákokat Szabadkán tett látogatásuk során elkísérte dr. Maruzsa Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériuma köznevelésért felelős államtitkára is, aki lapunk kérdésére elmondta, hogy a Határtalanul! program célja, hogy erősítse a Kárpát-medence határok által szétszabdalt magyarságának összetartozását.

Csoportkép a Zsinagógában (Fotó: Benedek Miklós)

– A diákok egy-egy ilyen kirándulás alkalmával magyar közösségeket, egykori közös épített örökséget tudnak felkeresni, és az összetartozás érzése tud erősödni a fiatalok között. A program fontos eleme, hogy mindig van iskolás kapcsolatfelvétel, tehát mindig van olyan partnerintézmény, amellyel közös programot is lebonyolítanak a vendégek, tehát találkoznak az adott külhoni régióban élő tanulókkal, és így erősödhet az iskolák egymás közötti kapcsolata is. Magyarország Kormánya 2013 óta fordít nagyobb összegeket a Határtalanul! programra. Az idei költségvetésben 5,5 milliárd forintot költ a kormány erre a célra, és a tavalyi tanév során ennek köszönhetően összesen mintegy 65 000 tanuló utazott. Az idén újra rekordot döntöttünk a pályázatok terén. Augusztus végén került sor az eredményhirdetésre, és a benyújtott több mint 2200 pályázattal valószínűleg meg fogjuk közelíteni a százezer diákot – fogalmazott Maruzsa Zoltán.

Csütörtökön Szabadkán a dunaharaszti Hunyadi János Általános Iskola két hetedikes osztálya tett látogatást, míg az elkövetkező két hétben további két osztály vesz részt bácskai kiránduláson, aminek során Szabadka mellett Újvidéket és Zombort, valamint az ezen települések közelében elhelyezkedő fontosabb történelmi nevezetességeket, helyszíneket tekintik meg. A diákok az újvidéki Európa Kollégiumban szállnak meg, ami mivel az egyetemi tanév majd csak októberben veszi kezdetét, megfelelő kapacitással rendelkezik.

Maruzsa elmondása szerint a diákok nagyon érdeklődők voltak, mivel a döntő többségük még nem járt Vajdaságban.

Dunaharaszti hetedikesek Szabadka központjában (Fotó: Gergely Árpád)

– Manapság egyszerre igaz az, hogy nagyon mobilisak az emberek, másrészt pedig meglepő, hogy olykor a saját környezetüktől alig pár száz kilométerre lévő területeket nem ismerik, úgyhogy ilyen értelemben ez egy misszió is, és úgy gondolom, ezt a gyermekek is érzik. Érdeklődve figyelik a város magyaros jellegét, ami bizonyos értelemben olyan érzéseket kelthet bennük, mintha otthon lennének – fogalmazott az államtitkár.

A dunaharaszti diákok csütörtökön a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar Karrierépítő Központja koordinálásával megtekintették többek között a Raichle-palotát, a Korzót, a Ferencesek templomát, a Zsinagógát, valamint a Városházát.

forrás: Magyar Szó

Címkék
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat.