Máriás Krisztina, Fazekas Izabella, Szalma Izabella és Győrfi Adrianna, Karunk negyedéves hallgatói, többek között a Magyar Nemzeti Tanács pályázatának győztesei. Nyereményük egy háromnapos kirándulás Strasbourgba, Franciaország festői városába, ahol a díjazottak megismerhetik az Európai Parlamentet, illetve a Rajna-völgy egyéb nevezetességeit is. Az utazásra július 5-én kerül sor. Riportomban arról kérdeztem Adriannát, hogyan értesült a felhívásról és milyen tanácsokkal látná el a próbálkozó szellemű esszéírókat.
Hogyan értesültél a felhívásról?
A Magyar Nemzeti Tanácsnak erről a pályázatáról egy újságból értesültem. A Hét Nap hátoldalán láttam meg először, de akkor még nem is gondoltam, hogy írni fogok, mivel feltételként szabták meg, hogy beszéljünk kommunikációs szinten angolul, németül vagy franciául, és nekem egyik sem megy. Ezután a pályázat lejárta előtt küldtek egy kör e-mailt, amely ismét felhívta a figyelmem a pályázatra. Írtam a címre, amire válaszoltak és közölték, hogy nem gond, ha nincs meg minden kommunikációs feltétel, csak írjunk bátran.
Az esszé műfaja kihívás volt számodra, vagy próbálkoztál már vele korábban is?
Számomra az esszéírás vagy bármiféle írás nem nehéz, nem nagy kihívás, csak elkezdeni nagyon nehéz. Szükség van egy hasonló munka elolvasására, hogy lássam, hogyan lehet a témát megközelíteni. Most is úgy történt, hogy az egyik évfolyamtársam elküldte jegyzeteit, e nélkül el sem tudtam volna indulni. Nekem mindig az volt a bajom mindenféle írásnál, hogy megindulni nehéz, aztán már megy minden a maga útján. Amikor elkészülök egy esszével, mindig kikérem valakinek a véleményét, aki ért hozzá, aki tudja, hogy mit hogyan kell kijavítani, és mindig kikérem olyanoknak is a véleményét, akik nem értenek hozzá, mert kíváncsi vagyok, mennyire nyeri el a tetszésüket. Én így szoktam írni. Persze nem mindeninek nyerem el a tetszését.
Menni vagy maradni, mennyire érzed közelinek a témát?
Nagyon közelinek érzem. Főleg így, hogy most már lassan befejezem az egyetemet. Mindenféleképp szeretném a mesterképzést is elvégezni. Gyakran elkövetem azt a hibát, hogy nagyon-nagyon hosszú távra tervezek, ami nem jó, mert bármi közbejöhet. A legrövidebb kis tervem, hogy lediplomázzak, meg az autóvizsga. A következő célom, hogy felvegyenek a mesterképzésre. Ha netán nem vennének fel, biztos, hogy szomorú lennék, de elmennék volontőrködni, hogy az államvizsgát is minél előbb letehessem. Utána édesanyám biztos szeretné, hogy megpróbáljam még egyszer a mesterképzést, de én nem bízok annyira magamban, ezért remélem, elsőre fel fognak venni. Azt is tervezem, hogy kimegyek külföldre dolgozni. A családból mindenki kint van, így megvan a lehetőségem, hogy ha kimennék, akkor nem egyedül lennék az ismeretlenben, nekem ott lenne anyukám. Viszont a mamámmal volt egy kis kompromisszumunk, mivel én maradtam csak itt neki. Ő említett nekem egy munkalehetőséget, ahol gyerekekkel dolgozhatnék. Ha azt a munkahelyet megkapnám, meggondolnám a kivándorlást. Egy olyan munkahelyen nagyon szívesen dolgoznék. Viszont, ha az nem sikerül, akkor el kell mennem. Nincs kizárva, hogy majd egyszer visszajövök, bár sokan azt mondják, ha egyszer elmegyek, nem akarok vissza jönni. Én viszont azt tudom, ha most nem megyek ki, azt később megbánom.
Mit mondanál azoknak, akik próbálkoznának az esszé műfajával, mi a jó esszé titka?
Egy előző esszé pályázat alkalmával egy nagyon kedves tanárom magyarázott nekem az esszéről. Nem kell annyira görcsösen fogni azt az esszét, de nem jó a túl sok szubjektív véleményalkotás sem. A kettő között kell maradni. Nem félek a trágár szavak használatától sem, szerintem egy esszébe ez is belefér. Egy szóval, hogy mi a jó esszé titka, azt nem tudnám elmondani. Ne gondolja senki, hogy egy esszét meg lehet írni két óra alatt! Azt még a legjobbak sem tudják megcsinálni. A jó esszéhez idő kell, és foglalkozni kell vele. Amikor kész van, akkor hagyod pihentetni, egy idő után újra átolvasod, és ha ezután is biztos vagy a dolgodban, akkor küldd el! A mostani pályázatomra nem volt sok időm, körülbelül egy hetem volt megírni és még mellette ott voltak az egyetemi vizsgafoglalkozásaim is. Azok voltak az elsők, és csak utána foglalkoztam az esszével. Visszaolvasva, rájöttem, hogy kellett volna még pihentetni a munkát. Úgy érzem, hogy vettem egy nagy levegőt a mondandóm közben, és kész. Nem lett befejezve. Egy jó esszének idő kell, türelem és foglalkozni kell vele.
