Egyetemi sportnap

Létrehozva: 2015.05.06. 08:00 Módosítva: 2016.10.26. 14:48

Sportnapot tartott ma a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar Hallgatói Önkormányzata. A jótékonysági versenyre más egyetemek hallgatóit is meghívták. Három sportágban, kispályás labdarúgásban, röplabdában és csocsóban versenyeztek a diákok.

Pattogott a labda, sportoltak a fiatalok Szabadkán, a Május elseje utcai sportpályán. A Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar hallgatói másodszor szervezték meg a sportnapot.

Bús Atilla, főszervező, elnök, HÖK, MTTK, Szabadka: „Először tavaly rendeztük meg ezt a rendezvényt, azzal a céllal, hogy az egyetemistákat kicsit összehozzuk, mivel nagyon kevés a sportaktivitási lehetőség itt, Szabadkán. Először csak a szabadkai egyetemistákat céloztuk meg, most, második évben nemcsak az egyetemistákat, hanem középiskolásokat, illetve a környező települések diákjait, hallgatóit is meghívtuk a rendezvényre.”

Egyesek csocsóztak, mások röplabdáztak. A fiúk körében a legnépszerűbb a labdarúgás volt.

Peckó Egon, hallgató, MTTK, Szabadka: „Nagyon szeretek focizni, és már kiskorom óta hálóőr vagyok. Az egyetem miatt mostanában ritkán tudok erre időt fordítani.”

Az egyetemisták arra hívták fel a figyelmet, hogy mennyire fontos a szabadtéri testmozgás.

Loboda Csilla, hallgató, MTTK, Szabadka: „Nagyon fontos a sport. Én óvodapedagógusnak tanulok, negyedik évfolyamra járok. Már az óvodában arra próbáljuk ösztönözni és tanítani a gyerekeket, hogy minél többet sportoljanak, úgy az óvodában, mint szabad aktivitásként.”

Az MTTK sportnapján más tanintézmények diákjai is részt vettek. Mintegy nyolcvanan versenyeztek.

Horváth Erik, hallgató, Műszaki Szakfőiskola, Szabadka: „Úgy gondoltuk, hogy szeretnénk focizni, és eljövünk játszani egyet. A haverok hívtak, ezért jöttem.”

A sportnap egyben jótékonysági rendezvény is volt. A nevezési díjakat és az adományokat a szabadkai Žarko Zrenjanin Gyógypedagógiai Általános és Középiskolának ajánlják fel.

forrás

Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat.