Az egykori Sárga ház homlokzatát újítják jelenleg, illetve belső munkálatok is folynak. A felújítást a magyar kormány támogatta.
Várhatóan július 22-re befejeződnek a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar külső felújítási munkálatai.
Pannon RTV/Szkocsovszki László
Még zajlanak a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar munkálatai. Az intézmény belső tere is bővül. Az emeleten új tanári és vendég szobák, valamint tantermek kapnak helyet. De egy 250 férőhelyes amfiteátruma is lesz az intézménynek. Emellett a könyvtár is új helyiségbe költözik. Balog Anita, másodéves hallgató, MTTK, Szabadka: „Már elég jól kinőtte magát a könyvtár, úgyhogy lehetőségünk lesz jobban belátni a könyveket, illetve nagyobb helyünk lesz az olvasásra, illetve aki szeretne, az bővebben is tudna foglalkozni az adott feladattal, mert lesz lehetőségünk bent tartózkodni többen is.”
Pannon RTV/Szkocsovszki László
A munkálatok már a vége felé járnak. Befejezésükkel az épület kapacitása szinte a duplájára nő majd. Az utolsó fázisban kerül sor a bútorzat és a technikai eszközök beszerzésére. Ezekre már megérkezett a pénzforrás. Balassa Hernyák Tünde, mesterhallgató, MTTK, Szabadka: „Számos új lehetőséget hoz ez mindenféleképp számunkra, hiszen nagyobb teret kapunk, illetve az újítások mindenféleképpen az előnyünkre válnak.”
Pannon RTV/Szkocsovszki László
A külső munkálatok is várhatóan még az idén befejeződnek. A tervek szerint erre a nyár közepén kerül sor. Jelenleg az épület homlokzatát újítják. Námesztovszki Zsolt, dékánhelyettes, MTTK, Szabadka: „A homlokzat felújítása július 22-én kezdődött, egy évet kértek, illetve kaptak a kivitelezők. Július 22-én kell, hogy befejezzék a homlokzat teljes körű felújítását. Ez a határidő. Mint ahogy látják teljesen meg fog kívülről is újulni. Amellett, hogy a homlokzatot felújítjuk, az ablakcserék is megtörténnek, tehát gyakorlatilag energiatakarékosabbak is leszünk.”
A Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar 2006 óta működik Szabadkán. Jelenleg mintegy 250 hallgató jár az intézménybe.
Forrás: Pannon RTV