Az MTTK tanévnyitója

Létrehozva: 2020.10.05. 12:27 Módosítva: 2020.10.19. 14:20
Ünnepélyes tanévnyitót tartott a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar. A járványhelyzetre való tekintettel a gólyákat két csoportban fogadták.

 A tanévnyitón a legfontosabb információkat hallhatták a diákok. Az eseményen fogadalmat tettek az elsőéves hallgatók.

Idén ősztől két új szakkal bővült a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar kínálata. A már meglévő okleveles vés óvodapedagógus szak mellett okleveles kommunikátor és nevelő szakra is felvételizhettek az érdeklődők. Juhász Dóra a nevelői szakot választotta.

Juhász Dóra, Topolya: „A végzettséggel sok helyen el lehet helyezkedni, és azért döntöttem úgy, hogy Szerbiában tanulok tovább mert, Magyarországon nem fogott meg semmilyen szak így, mint ez itt.”

A bácskertesi Tadián Viola már a középiskolát is Szabadkán fejezte be. Nagyon szereti a várost, ezért nem volt kérdés számára, hogy Vajdaságban tanuljon tovább.

Tadián Viola, Bácskertes: „Nagyon közel áll hozzám a város, nagyon megszerettem Szabadkát. Emiatt szeretnék itt tanulni. Nagyon megtetszettek a tantárgyak, utánajártam, nagyon megtetszett, lakásban vagyok, nem utazok.”

 

Az MTTK-n októbertől 53 elsőéves hallgató kezdi meg az évet - mondta Pintér Krekity Valéria oktatásügyi dékánhelyettes.

Pintér Krekity Valéria, dékánhelyettes, MTTK, Szabadka: „Az első év számára rendesen, a hagyományos módon indul a tanév. Csoportokra vannak osztva, betartva mindazokat az előírásokat, ami a járvány megelőzéséhez szükséges. Lényegében az első év az indul rendesen.”

A dékánhelyettes hozzátette, a másod- és harmadéves hallgatók esetében a kötelező tantárgyakat a hagyományos módon tartják meg. Míg a választható tantárgyak online lesznek elérhetők.

 
Forrás: PannonRTV
Címkék
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat.