Az ékes beszéd képviselői

Létrehozva: 2015.11.05. 08:00 Módosítva: 2016.10.26. 15:35

A díjazottak (Gergely József felvétele)

A díjazottak (Gergely József felvétele)

Az Újvidéki Egyetem Magyar Nyelv és Irodalom Tanszéke, valamint a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar egyetemi hallgatók számára meghirdetett szónokversenyére került sor Szabadkán az MTTK-n. A megmérettetés hat hallgató részvételével zajlott szónok- és felolvasóverseny kategóriákban. A rendezvényről Takács Izabella tanársegédet kérdeztük:

– Az egyetemista szónokversenyt hagyományosan az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudomány Karának Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékével közösen szervezzük évek óta. Valójában ez a verseny azért indult el Vajdaságban is, mert a budapesti Kazinczy-verseny, és az ősszel sorra kerülő szónokverseny előválogatójának tekintjük. Nálunk is a résztvevők azért versenyezhetnek két kategóriában, hogy megfeleljünk a magyarországi követelményeknek. Erre a versenyre az egyetemisták nem az elvárások miatt jönnek. Azok jelentkeznek, akik valóban az ékes beszéd képviselői szeretnének lenni. Egyéb elfoglaltságaikat is lemondták, hogy részt vegyenek a versenyen. Nagyon örülünk, hogy a megmérettetés által az Újvidéki Egyetem és az MTTK együttműködését is erősíteni tudjuk. A verseny egész Vajdaság területén meghirdetett, így örülnénk, ha például a műszaki egyetemekről is lennének jelentkezők, de Budapesten szép példákat láthattunk arra, hogy a teológiai karról is vannak tehetséges résztvevők – mondta Takács Izabella.

Szónoklat kategóriában a következő eredmény született. 1. Pásztor-Kicsi Gergely, 2. Girizd Loránd (Magyar Tanszék, Újvidék). Beszédverseny kategória:1. Csóka Szabolcs, 2. Huszka Lilla (MTTK, Szabadka) szintén 2. Maletaski Krisztina (Magyar Tanszék), 3. Nagy György Szilvia (MTTK).

forrás

Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat.