Nyílt nap az MTTK-n

Létrehozva: 2015.03.07. 08:00 Módosítva: 2016.11.03. 12:50

Nyílt napot tartottak szombat délelőtt a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Karon Szabadkán. Becséről, Adáról, Zentáról és Magyarkanizsáról is ingyenes buszokkal érkeztek a középiskolás végzős diákok.

Sokan látogattak el szombat délelőtt a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Karon megtartott nyílt napra. Matematikából, magyar nyelvből, testnevelésből, biológiából és képzőművészetből is interaktív foglalkozások fogadták a végzős középiskolásokat.

Jablonszki Nikolsz: „Nekem kifejezetten tetszett ez a nyílt nap. Rengeteg érdekes dolgot mutattak be a tanárok, és persze a segítőik is. Tulajdonképpen már gyermekkorom óta azt tervezem, hogy tanítóképzőbe fogok járni, úgyhogy több mint valószínű, hogy ha felvesznek, akkor ide fogok járni.”

Faragó Georgina: „Nekem is nagyon tetszik. Gondolkozok rajta, hogy ide iratkozzak, mert szeretnék Szabadkán tanulni. Nagyon tetszik a hely is, meg az iskola is.”

Vajdaságból egyre kevesebben folytatják tanulmányaikat az ország határain belül. Ezért is fontosak az ilyen jellegű rendezvények.

Lepeš Josip, megbízott dékán, Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar, Szabadka: „A nyílt napok jelentősége minden évben fokozódni fog, hiszen egyre kevesebb a végzős középiskolás és fontos, hogy a megmaradó középiskolások megismerjék a megmaradó intézményeket, egyetemeket. A mi nyílt napunk célja pont az volt, hogy a hallgatókat ide vonzza az egyetemre, és megismerjék karunkat, az épületet, az oktatás tartalmát és az intézet légkörét is.”

A szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Karra idén is 35 tanítót és 20 óvodapedagógust vesznek fel. A felvételi vizsgák az előző évekhez hasonlóan július első hetében lesznek.

forrás

Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat.