Nemzetközi Tudományos Módszertani Konferencia Szabadkán

Létrehozva: 2015.05.30. 08:00 Módosítva: 2016.10.26. 15:13

A tanítók és óvónők eredményességének növelése a célja a Szabadkán tartott Nemzetközi Tudományos Módszertani Konferenciának. A Magyar Tannyelvű Tanítóképző Karon új kutatási területeket is megismerhettek a résztvevők.  

Évről évre egyre több óvónő és pedagógus vesz részt az akkreditált továbbképzésen. Az idén négy országból, Szerbia mellett Magyarországról, Horvátországból és Szlovéniából érkeztek résztvevők.

Erdély Lenke, a Vajdasági Pedagógiai Intézet igazgatója szerint nagyon fontos, hogy az új, innovatív rendszerekkel megismertessék azokat is, akik régebben fejezték be tanulmányaikat. „A világ annyira felgyorsult és megváltozott, ezáltal a gyerekeknek is teljesen más igényeik vannak, mint abban az időben, amikor a kollégák esetleg elkezdtek dolgozni.”

A találkozó egyben eszmecsere és lehetőség arra, hogy több szemszögből megismerhető legyen a szerep, a személyiség és a módszertan kapcsolata.

Suplicz Sándor, docens, Óbudai Egyetem, Magyarország: „Úgy gondolom, hogy a tanári szerepmodell a kulcsa annak, hogy valaki sikeres tanár tud-e lenni. A többit meg hozzá tudja tanulni, ami kognitív elem. Igazából, amikor a személyiséget összeillesztem a feladattal, ott lehet nagyokat tévedni, és nagyon nagy erényeket felmutatni.”

A Magyar Tannyelvű Tanítóképző Karon évente hat akkreditált továbbképzést szerveznek, ezek közül az egyik a Nemzetközi Tudományos Módszertani Konferencia.

forrás

Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat.