Művészeti és Testnevelési Tanszék

Tanszékvezető: dr. Farkas Róbert
Korábbi tanszékvezetők: dr. Lepes Josip (2006-tól 2014-ig), dr. Farkas Róbert (2014-től 2015-ig), dr. Görög Noémi (2015-től 2019-ig)
A tanszék tagjai: dr. Farkas Róbert, dr. Görög Noémi, dr. Halasi Szabolcs, Stajer Anita, Paskó Csaba, Sagmaister Laura

Nyugalmazott tanárok: dr. Balažević Éva, dr. Huszár Elvira, dr. Lepes Josip

Kapcsolatok, események, kutatási területek:

A Művészetek és Testnevelés Tanszék a kar struktúráján belül specifikus egységet képvisel. Ennek megfelelően viselte a tanszék elnevezésében korábban a képességek szót. Elsősorban ugyanis azoknak a szenzomotoros képességeknek a fejlesztésére fektetjük a hangsúlyt, amelyek egyrészt a testnevelés és a mozgáskultúra, másrészt pedig a zene- és képzőművészet  kontextusában nyernek értelmet. Ebből is kiviláglik, hogy az általunk felölelt területek oktatói tevékenységünk keretében szerves egységet alkotnak. Oktatóink együttműködése, projektötleteinek teamekben zajló ismertetése, továbbá a lehetséges perspektívák, közös fejlesztési területek felkutatása is ezt támasztja alá. Tanszékünk sajátosságát domborítja ki annak ténye is, hogy tagjainak produkciói nem csupán tudományos eredmények publikációk formájában történő bemutatásából, hanem egyúttal művészeti produkciók megalkotásából és prezentálásából áll. Oktatóink előmenetele mindezt szükségessé teszi.

A tanszék oktatóinak jelentős része aktívan részt vesz a karon működő tudományos és művészeti műhelyek munkájában. Ennek a hallgatók részéről megnyilvánuló eredményei a gyakorlati oktatás minőségének növelésében, továbbá különböző, sikeres színpadi és sportteljesítmények formájában egyaránt megnyilvánultak.

Terveinkben szerepel tanszékünk kapcsolatrendszerének fejlesztése. Ezáltal nyílna ugyanis lehetőség különböző pályázatokon való részvételre, hiszen több tudományos és művészeti ágat egyaránt felölelünk. Ennek a sokszínűségnek az értéke tagadhatatlan.

Farkas Róbert Farkas Róbert
Dátum: 2016.11.04. 12:42
Szakterület: képzőművészet; audiovizuális, zenei algoritmusok komponálása
Bővebben...
Halasi Szabolcs Halasi Szabolcs
Dátum: 2016.11.07. 09:58
Szakterület: testnevelés- és sporttudomány
Bővebben...
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat.