Határon átnyúló együttműködéssel a hátrányos helyzetűek oktatásáért

Létrehozva: 2012.11.20. 08:00 Módosítva: 2016.10.25. 19:44

A hátrányos helyzetű gyerekek felzárkóztatása céljából kíván közös projektumot megvalósítani a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar (Újvidéki Egyetem), valamint a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Felnőttképzési Intézete. A két intézmény között az elmúlt évek során hasznos együttműködés alakult ki. Az Oktatási együttműködés a hátrányos helyzetű gyerekekért és felnőttekért című projektum az együttműködés eddigi legnagyobb sikere. A projektum megvalósítására az Európai Uniótól Magyarország-Szerbia IPA Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében pályáztak a felek. 
A program célja a hátrányos, halmozottan hátrányos, valamint a roma származású gyerekek és családjuk szociális és tanulmányi integrációjának segítése. A megvalósítás során három szakasz határozza meg a közeljövőre vonatkozó feladatokat: szakemberek képzése, mentorprogram, valamint a tudományos kutatás. 
A szakmai felkészítésre képzési csomagokat fejlesztenek ki a szakemberek. Ebben nagy segítséget nyújthatnak a magyarországi partnerek, akiknek már van tapasztalatuk a kérdésben, hiszen Szegeden és Hódmezővásárhelyen már évek óta zajlik egy hasonló program, amely lassan kibontakozó, de kétség kívül vitathatatlan eredményekkel járul hozzá többek között a roma integrációhoz. A megfelelő képzési csomag összeállítását követően a szabadkai tanító és óvóképző szakos hallgatók számára kurzusok formájában teszik lehetővé a továbbképzést, melynek során folyamatos találkozások, műhelymunkák segítik majd a munka megvalósulását. 
A mentorprogram tizenöt fős csapatok számára a 2013/14-es tanévben indul be mindkét oldalon. A szabadkai hallgatók gyakorlóintézménye a horgosi általános iskola lesz, ahol a roma populáció oktatása kimondottan nagy nehézségekbe ütközik. Egy-egy hallgató három-négy tanulóval foglalkozik majd az oktatás után, ugyanakkor a mentorprogram lényege az is, hogy ne csak a gyerekkel, hanem a szülővel is folyamatos kapcsolatban legyen a tanító. Azt a szakmai tudást, amit a hallgatók a kurzus során elsajátítanak, a mentorprogram keretében a gyakorlatban is alkalmazhatják. 
Annak érdekében pedig, hogy a program hosszútávon is hatékony legyen, tudományos háttér biztosítása szükséges. Ennek érdekében három kutatási területet jelöltek meg az illetékesek: a képzési anyagok hatékonyságának, a mentorprogram eredményeinek, valamint a mentorprogram fenntarthatósága lehetőségeinek vizsgálata. 
A tapasztalatokat szerb nyelvterületen is elérhetővé teszik a szabadkai partnerek, hiszen a kérdés a többségi nemzetet is egyaránt érinti. A képzési programcsomagok szerb nyelvre való lefordítása egyrészt a szerb nyelvű pedagógusok felkészítését, másrészt a szerbiai oldalon történő pályázásra, akkreditált képzés megvalósítására ad lehetőséget, ami a program fenntarthatóságát biztosítja majd. 
A támogatás összege, melyet az IPA pályázat biztosít a pályázó feleknek 178.285 euró, a teljes költségvetés azonban ennél jóval magasabb, 209.700 euró fölött van, amit egyrészt önrészből, másrészt a magyarországi oldalon nemzeti támogatásból biztosítanak. 

forrás

Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat.