V. THE BALL CONECTS US - 2018.05.09.

Létrehozva: 2018.05.21. 09:23

A Szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar Hallgatói Önkormányzata idén már ötödik alkalommal szervezte meg a THE BALL CONECTS US elnevezésű sportnapját, melynek célja a vajdasági egyetemek közötti kapcsolattartás volt. A rendezvényünk május 9-én, szerdán zajlott le a Prvomajska 25-ös cím alatt. Egyetemisták, illetve középiskolások jelentkezését is nagy örömmel fogadtuk. Helyszínen, illetve előzetes regisztrációval tudták a sportolni vágyó fiatalok jelezni, hogy részt szeretnének venni a sportnapon. A jelentkezők összesen három sportágban próbálhatták ki magukat, ezek pedig a kispályás labdarúgás, kispályás röplabda, illetve sakk volt. Végül négy labdarúgó, három röplabda csapat és három sakkozó mérte össze erejét. Az újvidéki Európa Kollégium, a Szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar, a Szabadkai Műszaki Szakfőiskola és a szabadkai Ivan Sarić Műszaki Középiskola delegált csapatokat. Sakkban az első helyezést Rajsli Andor nyerte el, a röplabda győztese az Európa Kollégium csapata volt, míg a labdarúgásban a Baulink-VTŠ csapata vihette haza az első helyezettnek járó kupát és pezsgőt. A rendezvényünk lezárása pedig a szabadkai Bass Bárban megrendezett jótékonysági buli volt, melynek bevétele a június első hétvégéjén megszervezésre kerülő Olvasni jó és a Gyereknapi programunkba lesz beruházva. A rendezvény főkoordinátorai Bárdos Szindirella és Kopunović David volt. Minekinek köszönjük a részvételt, és reméljük, hogy jövőre is találkozunk!

Kapcsolódó galéria

Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat.