Újra divatba jön a mesemondás

Létrehozva: 2017.01.05. 08:00 Módosítva: 2017.01.18. 14:27

Sajátos humor jellemzi a vajdasági magyar népmeséket – mondja dr. Raffai Judit néprajzkutató

Újra divatba jön a mesemondás

Dr. Raffai Judit

A mostanihoz hasonló havas téli napok éltették a múltban a hagyományos élőszavas mesemondást, amely ma ismét reneszánszát éli. A mesélés új helyszíneiről, a népmesemondás módszertanáról és a magyar népmesék optimizmusáról beszélt a pedagógusoknak az MTTK Téli Egyetemén dr. Raffai Judit néprajzkutató.

– Soha ennyi mesekönyv, mesegyűjtemény vagy meseirodalommal kapcsolatos kötet nem jelent meg, mint napjainkban, mégis egyre ritkábban hallunk igazi mesemondókról. Most akkor virágzik a népmese vagy sem?

– A mese ma más formában van jelen a mindennapokban, mint valamikor, a hagyományos közösségekben. Megszűnt a közösségi élőszavas mesemondás, talán még Erdély egyes részein és a cigány lakosság körében itt-ott megtalálható, de másutt már nem. Viszont a folklorizmusnak és a mesemondás újabb formáinak köszönhetően ismét megelevenednek a könyvekben megőrzött történetek. A mai mesemondás helyet kapott az iskolákban, könyvtárakban, újra divatba jött az élőszavas mesemondás. Magyarországon több csoport is alakult, baráti társaságok, akik összejárnak és meséket mesélnek, a különböző körök ismerik egymás repertoárját is és élvezik ezt a fajta társas együttlétet.

– Ma is mesélünk?

– A mesemondás technikájához nagyon közel áll a történetmondás. Azt tapasztaljuk, hogy a narratológiának köszönhetően a hétköznapokban is egyre nagyobb szerepet kap a történetmesélés, egyre több területen használják az elbeszélés hagyományos formáit. Ezen kívül a beszélgetésekben is jelen van a mese, egy-egy állandósult történet formájában, kidomborítva a részleteket, újra és újra előjön különböző változatokban ugyanaz a dolog. Ebben az értelemben a mesemondás ma is él, mind a falusi környezetekben, mind a városi kultúrában. Egyre nagyobb az igény a közösségi összejövetelekre, az egyes ismeretek történeteken keresztüli bemutatására és a beszélgetésekre. Talán ezért is éli virágkorát a népmese és mesélés, akár a közművelődés, az oktatás vagy a különféle terápiák részeként.

– Klasszikus mesét általában gyerekeknek mondunk, most a pedagógusok kaptak útmutatót a mesemondás módszertanához. El lehet rontani a mesemondást? Lehet akár káros is a rossz interpretáció?

– A mesemondót a saját közössége cenzúrálja. Ezért ha valaki rosszul mond mesét, akkor annak nem lesz közönsége. Nem mindenki született mesemondónak, a társadalmon belül ez úgy oszlik meg, hogy csak kevesen tudnak történetet mondani és van egy nagy tömeg, aki pedig a hallgatóság. Arra pedig különösen figyelni kell, amikor gyerekeknek mesélünk. A gyermekekkel való foglalkozás mindig egyfajta óvatosságot igényel. Fontos tudatosítani, hogy a népmese alapvetően felnőtt műfaj volt, ha például a bánsági Borbély Mihály egyik meséjét mondjuk el olyan gyerekeknek, akik a történet vizuális világát már nem csupán a meseszöveg alapján alkotják meg, hanem eleve olyan képi párhuzamokkal köti, amelyeket a tévéből, a számítógépes játékokból, az internetről szerzett, akkor az a mese biztosan másként hat, mint valamikor régen hatott. Régen a mese pont azért volt az a műfaj, ami a gyerekek számára is lehetőséget adott, hogy átéljék az élet nem mindig borzalommentes eseményeit, mert csupán a saját képi világukból építkeztek, ma pedig a világ megváltozott, sokkal több a negatív tartalmú vizuális hatás, ezért sokkal óvatosabban kell bánni a mesével is. A pedagógusokat segíti ebben a szakirodalom, számos alkalommal feltüntetik azt is, hogy melyik korosztálynak ajánlják az adott mesét. Ellenben a népi, paraszti környezetben élő mesemondók valahogy maguktól is ráéreztek, ki kinek mit és hogyan meséljen. Egyénre és életkorra szabták a történetet.

– Vidékünkön zajlott az első szöveghű mesegyűjtés, ami Kálmány Lajos nevéhez fűződik. Mi történt az elmúlt száz évben a népmesegyűjtés terén? Hány vajdasági magyar népmesénk van?

– A két háború közötti időszak kivételével Vajdaságban folyamatos volt a gyűjtés. Az 50-es évektől kezdve a magyar tanszéken a Penavin Olga által szervezett gyűjtőmozgalomnak köszönhetően egy megbízható és jó anyag áll a kutatók rendelkezésére. Rendkívül fontos munkát végzett még Beszédes Valéria is, aki rengeteg szöveget gyűjtött. Nagyjából 850 vajdasági népmesét ismerünk és katalogizáltunk. Ezt a kis szöveganyagot sokkal könnyebb elemezni, mint a teljes Kárpát-medencei meseanyagot, ezért nagyon sok információnk van minden egyes meséről. Örömmel látom, hogy az itteni pedagógusok is mindinkább a Vajdaságban gyűjtött anyagot használják, érzik annak a jelentőségét, hogy a helyi tudásanyag, nyelvjárás és mesekincs kerüljön vissza az oktatásba. Nagy szerepe van ebben az említett néprajzkutatóról, Kálmány Lajosról elnevezett mesemondó versenynek, amelyet elsőként hirdettek meg a Kárpát-medencében. Itt kell megemlítenem Bodor Anikó nevét, aki annak ellenére, hogy népzenekutató volt, nagy figyelmet szentelt a különböző itteni nyelvjárásoknak.

– Sokat hallunk a mese különféle alternatív felhasználásáról. Mennyire van jelen ez a közoktatásban?

– Azt látom, hogy a mi pedagógusaink nagyon egészségesen kezelik a népmesét. Ők nem különböző lelki bajokat akarnak gyógyítani a népmesével, hanem úgy, ahogyan a hagyományos közösségekben is, alapvetően prevencióra használják. A mesének a magyarországi pedagógiában betöltött szerepével összehasonlítva úgy érzem, hogy a vajdasági módszer nagyon helyén van. Kimondottan kedves számomra az, hogy léteznek különböző meseműhelyek, központok, amilyen a kupuszini Toldi István köre, Kónya Kovács Otília muzslyai műhelye, a korábban Ludason, most pedig Hajdújáráson működő mesemondó csoport stb. Ezeknél a meseműhelyeknél valóban azt látjuk, hogy a helyi művelődési élet része a mesemondás. Annál nagyobb öröm pedig nincsen, mint amikor egy kutató megtapasztalhatja, hogy az általa gyűjtött szövegeket felélesztik és használják, hogy a munkája lassan az alkalmazott néprajz felé halad.

– Optimisták a meséink? Milyen hangulat jellemzi a vajdasági magyar szövegkincset?

– A magyar mesékre általában jellemző az optimizmus. Ezen felül pedig egyfajta egyedi humor is felfedezhető a vajdasági magyar mesékben. Igaz, hogy a Székelyföldön is sok a humoros mese, de az egészen másfajta. Az itteni mesék pozitívan állnak a világhoz, ott rejlik bennük a közösség több évtizedes tudása és ráadásul derűsen mesélnek önmagunkról is.

– Milyen mesét ajánl nekünk 2017-re?

– Az egyik kedvencem A virágos bolond Kishegyesről. Nagyon szeretem ezeket a sohasem nevető királykisasszonyokról szóló meséket, amelyek hol az aranyszőrű báránnyal, hol egy magától járó kocsival, ahogy Ludason, hol pedig valami más tréfás elemmel kapcsolódnak össze. Ezért én a nevetés jegyében ezt a mesetípust ajánlanám a vidám évkezdethez.

forrás

Címkék
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat.