Tudományközi diskurzusok

Létrehozva: 2014.10.01. 08:00 Módosítva: 2016.10.25. 21:20

A Létünk idei tanácskozása a természettudományok időszerű kérdéseit veti fel – Felhívás a virtuális és a poszterszekcióban való részvételre

Létünk folyóirat és a Forum Könyvkiadó Intézet – saját újraalkotott hagyományának megfelelően – 2014-ben is megrendezi nemzetközi hatókörű tudományos tanácskozását, amelynek címe idén A természettudományos diszciplínák aktuális kérdései és diskurzusai. A tanácskozás mögött minisztériumilag regisztrált tudományos intézményként a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar áll. A hagyományos tanácskozáson felkért előadók vesznek részt. A folyóirat ugyanakkor idén is (már szeptember 1-jétől) megnyitja virtuális szekcióját, ahova hazai és külföldi doktoranduszok, fiatal kutatók jelentkezését várja tanulmányaikkal. A virtuális szekció anyaga – beküldési sorrendben – folyamatosan olvashatóvá válik a Létünk honlapján, szakmailag lektorált (recenzeált) változata pedig – miként az elmúlt év folyamán is – negyedik számának CD-ROM mellékleteként lát napvilágot. Az ilyen formában megjelenő folyóiratszám paraméterei és tudományos értékelése megegyezik a nyomtatott formáéval. A poszterszekció a hagyományos tanácskozással azonos időben zajlik majd. Ide tudósok és kutatók megfelelő képi anyaggal történő jelentkezését várják. (A folyóirat felületet biztosít a kiállításhoz, anyagát megjelenteti számaiban, viszont a poszterek elkészítésének költségeit nem vállalhatja.)

A tanácskozáson természetesen nem csak a reáltudományok szakemberei és kutatói vehetnek részt. A diskurzusba a humán tudományok és a művészetek képviselői (pl. a témára vonatkozó kérdések taglalásával, a tudományköziség problematikájának körüljárásával, az átjárások és átsajátítások vizsgálatával stb.) egyenrangúan szólhatnak bele.

 forrás

Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat.