Történelmi Filmműhely

Létrehozva: 2017.12.11. 11:54 Módosítva: 2017.12.11. 11:55

A műhelyfelelős oktató: Dr. Dévavári Zoltán

A műhely leírása, céljai:

A műhelymunka lényege, hogy a hivatalos oktatási kereteken, vagyis az alapkövetelményeken túl árnyaltabban, érdekesebben mutasson be egy-egy szakterületet, ezzel vonva be aktívabban a hallgatókat és mélyítve el az ismereteiket.

Karunkon az egyetemes történelem kötelező tárgy a tanítók számára, melyen az ókortól a rendszerváltásig tekintjük át igen tömörítve – egy félév keretén belül a múlt eseményeit. Ez a szűk keret nem teszi lehetővé egy-egy történelmi részaspektus kibontását. A történelmi filmműhely ezért alapvetően azt az űrt kívánja betölteni azzal, hogy egy-egy történelmi periódus kapcsán olyan releváns filmeket dolgoz fel, amelyek révén egy-egy korszak is megérthetőbbé, áttekinthetőbbé válhat hallgatóink számára.

A történelmi filmműhely hármas célt tűzött ki maga elé. Egyrészt, hogy kitágítsuk a hallgatók látókörét a fontos filmalkotások tekintetében, tehát egy általános műveltséget adó szerepe van. Másrészt olyan alkotásokat vetítünk le, amelyek egy-egy kor specifikumait mutatják be, tárják fel, s annak különböző társadalmi problematikáira is felhívják a figyelmet. Bizonyos aspektusokból a múlt és a jelen közötti párhuzamvonást sem lehet megkerülni. Harmadrészt pedig a Filmműhely határozott célja az is, hogy kilépjünk a szűk egyetemi keretek közül, és egyfajta kohéziós erőt teremtsünk mind a hallgatók, mind egymás számára, ha úgy tetszik, valódi egyetemista feelinget, spleent próbálunk kialakítani, amire Szabadkán — mivel nem egy klasszikus egyetemi városról van szó — eddig nem nagyon volt példa.

Ebből kiindulva a műhelymunkákra a Karunk mellett lévő, népszerű Klein house művészklubban került sor. A filmműhely iránt nagy érdeklődés nyilvánult meg, mivel a MTTK hallgatóin túl, annak nyitottságának köszönhetően számos érdeklődő, a Karral jogi viszonyban nem lévő személy (többek között ismert színészek, más oktatási intézmények diákja) is eljárt(ak).

 

A műhely munkaterve:

Az eredeti koncepció az volt, hogy lineárisan haladunk a történelemben, tehát az ókortól kezdjük, és végül eljutunk a napjainkig. Aztán ez a terv módosult, mert úgy éreztük, túlságosan egysíkú lenne ez a megközelítési mód. Arra is tekintettel kellett lenni, hogy a hallgatói összetétel különböző, nem csupán az elsős generáció járt a rendezvényekre, hanem a másod-, a harmad-, illetve a negyedévesek, sőt, mint már említettem, idővel egyre több külsős, a Karral jogi viszonyban nem lévő diák, érdeklődő értelmiségi is.

A rendezvényeken először az aktuális alkotással kapcsolatos történelmi háttér, társadalmi, szociális helyzet/háttér rövid, kiselőadás formában történő bemutatása történt meg. A filmek megtekintése után pedig a látottakat közössen vitatták meg a jelenlévők.

A filmműhely keretén belül 2016 februárja és májusa között a következő alkotások kerültek leveítésre:

1. Trója (2004) (Troy), rendező: Wolfgang Petersen

A Homérosz eposzán nyugvó történelmi filmdolgozás a trójai háború dolgozza fel.

2. A passió (2004) (The Passion of the Christ), rendező: Mel Gibson

A sok vitát kiváltó film Názáreti Jézus életének utolsó tizenkét óráját filmesíti meg, korhű arámi, latin és héber nyelven.

3. Mennyei királyság (2005) (Kingdom of Heaven), rendező: Ridley Scott

A keresztes háborúk idejében játszódó történelmi film, mely 1184-ben kezdődik. A film bemutatja a keresztény-iszlám konfliktusok történeti hátterét, Jeruzsálem elfoglalását.

4. Mindent anyámról (1999) (Todo sobre mi madre), rendező: Pedró Almodóvar

A napjainkban játszódó film a spanyol társadalom elhallgatott problematikáit mutatja, dolgozza fel.

5. Hair (1979) (Hair), rendező: Miloš Forman

Az 1960-as években, a vietnámi háború idején játszódó film az akkori fiatalok nagy dilemmáit dolgozza fel, olyan kérdéseket boncolgatva, mint az elfogadott társadalmon kívüli élet,a  barátság, vagy a felelősségvállalás kérdése.

6. Legyetek jók, ha tudtok (1984) (State buoni se potete), rendező: Luigi Magni

A középkori Rómában játszódó alkotás Néri Szent Fülöp életét dolgozza fel, végigkísérve Leonetta és Cirifischio tragikus véget érő szerelmét.

7-8. Napóleon (2002) (Napóleon), rendező: Yves Simoneau

Bonaparte Napóleon életrajzát feldolgozó, egyben a 19-ik századi európai hadszíntereket, diplomáciai megfontolásokat is bemutató film. Annak hosszúsága (380 perc) miatt a bemutatása két előadás során történt.

9. Schindler listája (1993) (Schindler’s List), rendező: Steven Spielberg

Az Oscar-díjas, a holokausztot feldolgozó egyike a legdrámaibb alkotásoknak.

10. A hullám (2008) (Die Welle), rendező: Dennis Gansel

A napjainkban játszódó német film a manipuláció és az erőszak veszélyeire hívja fel a néző figyelmét.

11. Lore (2012) (Lore), rendező: Cate Shortland

A második világháború végnapjaiban játszódó alkotás, amely bemutajta a legyőzött Németország megalázottságát és a múlttal való szembesülés fájdalmas valóságát is.

12. Sophie Scholl – Aki szembeszállt Hitlerrel (2005) (Sophie Scholl – Die letzten Tage)

A müncheni egyetemisták által alapított Fehér Rózsa tragédiáját feldolgozó film egyben olyan kérdéseket is boncolgat, mint az egyedi felelősségvállalás,

13. Holt költők társasága (1989) (Dead poets Society)

Az USA angol szakos gimnáziumaiban kötelező tananyagként szereplő Oscar-díjas film a nyitottságot, a kreativitást, s változtatási hajlandóság bemutatása mellett a tanári hivatásról is szól.

 

A műhely tagjai

 

A Történelmi Filmműhelynek az állandó tagjai mellett számos, alkalmi látogatója is volt. Egy-egy rendezvény megközelítőleg 30-40 fő részvételével került megrendezésre, a dékáni hivatalba leadott jelenléti ívek alapján.

 

A műhelyfoglalkozások kimenetele

 

A MTTK Történelmi Filmműhelyéről készített riportot a Hét Nap hetilap, mely online a következő linken olvasható: http://hetnap.rs/cikk/„A-vilag-nem-feher-es-fekete”-22224.html.

Munkánkról az Újvidéki Televízió is beszámolt.

A tömeges látogatottság azt mutatja, hogy van igény az ilyen, a klasszikus kereteket túllépő foglalkozásokra.

Mindent összegezve, a Filmműhely foglalkozásain részt vett hallgatók lehetőséget kaptak a jelentős filmalkotások megismerésére, bővítve ezáltal az általános műveltségüket, pontosabb és átfogóbb képet kaptak egy-egy történelmi korszak fontosabb eseményéről, az akkori gazdasági, társadalmi problémák részaspektusairól, de egyben arra is törekedtük, hogy tartós értékeket, értékrendszereket is közvetítsünk a hallgatók felé.

 

Szabadka, 2016. június 1.

Dévavári Zoltán,

A Történelmi Filmműhely vezetője

 

Címkék

Nyári Egyetem 2018

Íratkozzon fel
Hírlevelünkre