Tanulmányi kirándulás Magyarkanizsán

Létrehozva: 2017.12.11. 12:41

2017. december 7-én az MTTK óvóképzőseinek 4. évfolyama tanulmányi kiránduláson vett részt Magyarkanizsán Bagány Ágnes vezetésével, a Szülőkkel való együttműködés tantárgy keretén belül. Első állomásként a Gyöngyszemeink Iskoláskor Előtti Intézmény igazgatónője, Veselinov Ibolya fogadott bennünket, majd egy kötetlen beszélgetés keretén belül az óvoda pszichológusai, Bús Szuzanna és Novotni Andrea mesélt nekünk gyakorlati tapasztalataikról, az együttműködés formáiról, a családlátogatás fontosságáról és az óvodai beszoktatás nehézségeiről.

Ezután ellátogattunk a Fészek napközi otthonba, ahol a hátrányos helyzetben és mélyszegénységben élő családok gyermekeivel foglalkoznak a nevelők. Az intézmény koordinátora, Ábrahám Gréta bemutatta a napközi otthon tevékenységét, és betekintést nyertünk a Polgári nevelés tantárgy műhelymunka-sorozatába. Ezután Apró Piroskával és Bózsó Tímeával, a Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola kisegítő tagozatának gyógypedagógusaival beszélgettünk a szülői kapcsolattartás lehetőségeiről a sajátos nevelési igényű és a hátrányos helyzetű gyerekek körében.

Köszönjük a lehetőséget!

Íratkozzon fel
Hírlevelünkre