Nyári képzés Susarán

Írta: Sós Nóra Létrehozva: 2016.08.19. 08:00 Módosítva: 2016.10.18. 10:48

A Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar néhány hallgatója (Ábrahám Gréta, Bartuc Bettina, Csipa Henrietta, Szabó Bernadett, Sós Nóra), nyári továbbképzésen vett részt Fejértelepen (Susarán). A képzés, augusztus 11–16-a között került megrendezésre dr. Szőke Anna, a Vajdasági Magyar Óvodapedagógusok Egyesületének elnöke szervezésében.

Fejértelep, egy távoli, kis falucska, ̎„ahol a levegőt harapni lehet”, és melynek mindössze öt utcája van, a főutca mintegy négy kilométer hosszú, szélességében mindkét oldalán fasorokkal, szép, rendezett zöld növényzettel.

Az öt napos nyári képzés során, minden nap neves előadóktól tanulhattunk és gyakorlati ismeretekkel gazdagodhattunk. Előadóink: dr. Szőke Anna, kinek vezetésével a drámapedagógia nagyszerűségét sajátíthattuk el. Szécsi Viktória, kiváló hangjával és a népi gyermekjátékok bemutatásával tette színesebbé mindennapjainkat. Zsidákovits Katalin, ki mindenkit megérintett szívhez szóló előadásaival és mentálhigiéniés gyakorlataival. Mindezek mellett, Ujj Éva kézműves foglalkozásokat tartott, ahol karkötőkészítésre, gyöngyfűzésre, illatzsákok és tűpárnák, kulcstartók készítésére is sor kerülhetett.

Az előadások mellett, megismerkedhettünk Fejértelep történelmével és volt szerencsénk kirándulást tenni a környező településeken is. Ellátogattunk egy borospincébe, ahol helyi, finom borokat kóstolhattunk, a fehértemplomi tóban hűsölhettünk. Nagyboldogasszony napján, Versecen a katolikus templomban vettünk részt egy szentmisén, gyönyörködhettünk a városba, és a híres verseci fagyit is megkóstolhattuk. Felsétáltunk a verseci hegyre, melyről lenyűgöző látvány tárult elénk.

Mesés napokat tölthettünk el, kiváló pedagógusok társaságában, kiktől sokat tanulhattunk, elleshettünk. Nagyszerű lehetőség volt ez, mint jövendőbeli óvodapedagógusoknak tapasztalatszerzésre és környezetünk megismerésére.

Köszönjük a lehetőséget!

Sós Nóra

Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat.