Ne váljanak rutinná a tanórák

Létrehozva: 2019.01.09. 08:00

Neves előadók a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar pedagógus-továbbképzésén

Dr. Csépe Valéria egyetemi tanár plenáris előadásával indult tegnap a szabadkai MTTK pedagógustovábbképzés-sorozata, amelynek társszervezője az MNT. Az eseményre az idén rekordszámú, több mint 200 pedagógus jelentkezett, tudtuk meg dr. Námesztovszki Zsolttól, az MTTK dékánhelyettesétől. Megelégedésének adott hangot, amiért az idei Téli Egyetem keretében három helyszínen folynak az előadások és a műhelymunkák. A pedagógusok Szabadkán, Magyarkanizsán, Muzslyán, valamint online is elvégezhetik a továbbképzések kurzusait.

– A mai tendenciák szerint a pedagógusképzés sokkal fontosabb egy közösség életében, mint az infrastrukturális befektetés. Örülünk neki, hogy mindezt a pedagógustársadalom is érzi, és annak is, hogy olyan plenáris előadók fogadták el a felkérésünket, mint dr. Csépe Valéria, dr. Csapó Benő, akik a pszichológia és a pedagógia legkiemelkedőbb képviselői Magyarországon. Vicsek Annamária is itt lesz, aki oktatásügyi államtitkárként nyújt segítséget a jelenlevőknek, valamint Besnyi Szabolcs is, aki élménypedagógusként hasznos tanácsokkal látja el a résztvevőket – hangzott el Námesztovszki Zsolt megnyitóbeszédében.

Jerasz Anikó, az MNT Végrehajtó Bizottságának elnöke elmondta, hogy a Téli Egyetemen a pedagógusok olyan ismereteket fognak elsajátítani, amelyeket a későbbiek során, a tanítási órákon alkalmazni tudnak.

– Nagyon fontos, hogy önök igénylik, hogy a szaktudásukat gyarapítsák, és kihívások elé helyezik önmagukat, hiszen egy jó pedagógus folyton megméretteti magát, és arra törekszik, hogy a tanítási órák ne váljanak rutinná. Az ilyen összejövetelek a pedagógusok egymás közötti tapasztalatcseréje miatt fontosak, és azért is, hogy az elhangzott előadások mentén kialakult véleményeket meg tudják egymással osztani – mondta Jerasz Anikó. Az MNT társszervezőként jelenik meg az idei Téli Egyetemen, mivel meg szerették volna jutalmazni azokat az osztálytanítókat és pedagógusokat, akik a tavalyi év ősze folyamán elkísérték a 3. osztályos kisdiákokat az MNT kirándulásaira. Közülük 72-en egy ingyenes képzést kaptak ajándékba az idei Téli Egyetemen.

Dr. Csépe Valéria plenáris előadásában több szempontból közelítette meg a kétnyelvű gyermekek nyelvi fejlődését. Az előadó nemcsak a pszichológia, hanem a pedagógia, a nyelvészet és a kultúrtörténet szemszögéből adott rálátást a témára. 2017-ben egy uniós projektum keretében a kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a 21. században azt kell tanítani a gyermekeknek, amire a hétköznapokban szükségük van. Ezekre a gondolatokara építve Csépe Valéria kiemelte, hogy a mítosszal ellentétben a kétnyelvűség nem akadályozza meg a gyermek mentális fejlődését. A sajátos nevelési igényű gyermekek, vagyis azok, akik a megszokottól eltérően fejlődnek, egyáltalán nem rosszak vagy betegek, csak eltérő agyi hálózattal bírnak – hangzott el dr. Csépe Valéria plenáris előadásán.

forrás: Magyar Szó

Címkék
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat.