Művészeti és Testnevelési Tanszék

Tanszékvezető: dr. Farkas Róbert

Korábbi tanszékvezetők: dr. Lepeš Josip (2006-tól 2014-ig), dr. Farkas Róbert (2014-től 2015-ig), dr. Görög Noémi (2015-től 2019-ig)
A tanszék tagjai:dr. Farkas Róbert, dr. Görög Noémi, dr. Halasi Szabolcs, dr. Lepeš Josip, Pap Róbert, Stajer Anita, mgr. Torok Melinda,.

Nyugalmazott tanárok: dr. Balažević Éva, dr. Huszár Elvira

Kapcsolatok, események, kutatási területek:

  • A Művészetek és Testnevelés Tanszék a kar struktúráján belül specifikus egységet képvisel. Ennek megfelelően viselte a tanszék elnevezésében korábban a képességek szót. Elsősorban ugyanis azoknak a szenzomotoros képességeknek a fejlesztésére fektetjük a hangsúlyt, amelyek egyrészt a testnevelés és a mozgáskultúra, másrészt pedig a zene- és képzőművészet  kontextusában nyernek értelmet. Ebből is kiviláglik, hogy az általunk felölelt területek oktatói tevékenységünk keretében szerves egységet alkotnak. Oktatóink együttműködése, projektötleteinek teamekben zajló ismertetése, továbbá a lehetséges perspektívák, közös fejlesztési területek felkutatása is ezt támasztja alá. Tanszékünk sajátosságát domborítja ki annak ténye is, hogy tagjainak produkciói nem csupán tudományos eredmények publikációk formájában történő bemutatásából, hanem egyúttal művészeti produkciók megalkotásából és prezentálásából áll. Oktatóink előmenetele mindezt szükségessé teszi.

  • A tanszék oktatóinak jelentős része aktívan részt vesz a karon működő tudományos és művészeti műhelyek munkájában. Ennek a hallgatók részéről megnyilvánuló eredményei a gyakorlati oktatás minőségének növelésében, továbbá különböző, sikeres színpadi és sportteljesítmények formájában egyaránt megnyilvánultak.

  • Terveinkben szerepel tanszékünk kapcsolatrendszerének fejlesztése. Ezáltal nyílna ugyanis lehetőség különböző pályázatokon való részvételre, hiszen több tudományos és művészeti ágat egyaránt felölelünk. Ennek a sokszínűségnek az értéke tagadhatatlan.

 

Farkas Róbert Farkas Róbert
Dátum: 2016.11.04. 12:42
Szakterület: képzőművészet; audiovizuális, zenei algoritmusok komponálása
Bővebben...
Halasi Szabolcs Halasi Szabolcs
Dátum: 2016.11.07. 09:58
Szakterület: testnevelés- és sporttudomány
Bővebben...
Lepeš Josip Lepeš Josip
Dátum: 2016.10.05. 13:03
Szakterület: testnevelés            
Bővebben...

Képzéseink
ÚJ - Nevelői szak (BA)
ÚJ - Okleveles kommunikátor szak (BH)
Okleveles tanító szak (BH), (MA)
Okleveles óvodapedagógus szak (BH), (MA)

További képzések
Pedagógiai, pszichológiai, módszertani (PPM) képzés
Informatika modul
Szerb mint nem anyanyelv tanítása
Projektoktatás

Akkreditált pedagógus-továbbképzés

Íratkozzon fel
Hírlevelünkre