Megkezdődtek a felvételi vizsgák a felsőoktatási intézményekben

Létrehozva: 2019.06.27. 08:00 Módosítva: 2022.05.18. 12:37

A szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Karon ma három tantárgyból mérhették fel tudásukat a leendő hallgatók.

Képességvizsgára gyülekeztek a kar épülete előtt a leendő hallgatók. Csütörtökön délelőtt beszédkészségből, zeneművészetből és testnevelésből mutathatták meg tudásukat. A csatavéri Szokola Leontínának az a vágya, hogy tanítónő legyen: „Próbáltam utánaolvasni az előző évi teszteknek, és abból merítettem valamit, hogy valami fogalmam legyen róla, hogy ez miről is szól. Meglátjuk, hogy mire volt elég.”

A tóthfalusi Bartus Rebeka szintén pedagógusi pályára készül: „Nagyon szeretem a gyerekeket, ez a gyermekkori álmom.”

A kar oktatási dékánhelyettese elmondta, a meghirdetett helyekre kevesebb hallgató jelentkezett, de számítanak rá, hogy a szeptemberi pályázati időszakban a fennmaradt szabad helyeket is betöltik.

Pintér Krekity Valéria, oktatási dékánhelyettes, MTTK: „Eddig 31 hallgató jelentkezett ebben a jelentkezési időszakban, ami most 24-én, 25-én és 26-án volt. Nem sikerült betöltenünk az összes helyet, mert 55 hallgatót vennénk fel a tanító- és az óvóképző szakra. Maradt helyünk még.”

Amíg zajlottak a képességvizsgák, meglátogatta a kart Zoran Milošević tartományi felsőoktatási titkár, aki az egyetem önálló jogi státuszának rendezéséről tárgyalt a megalakult munkacsoporttal.

Zoran Milošević, tartományi felsőoktatási titkár: „Fontos nap a mai. Nem azért, mert barátok között lehetek, bár az is elég ok, de mindenekelőtt azért, hogy formálisan is megkezdjük a tárgyalásokat. Bízom benne, hogy sikeres lesz a tanítóképző kar jogi státusának rendezése a többi újvidéki egyetem mellett.”

Halasi Szabolcs egyetemi docens elmondta, hogy hosszan évek munkája látszik realizálódni. Reményeik szerint akár még idén sikerülhet a karnak az önálló jogi státus megszerzése.

Halasi Szabolcs, tartományi felsőoktatási segédtitkár: „Ez nem új keletű dolog. Ez hosszadalmas és fárasztó, igen megerőltető tárgyalásoknak az eredménye. Most bátran kijelenthetjük, hogy ezek a tárgyalások eredményesek voltak.”

További lépésként az újvidéki egyetem rektorátusának egy olyan dokumentumot juttat el a kar, amelyben bizonyítja, hogy teljesítette a feltételeket ahhoz, hogy önálló jogi státust kapjon.

forrás: Pannon RTV

Címkék
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat.