Ma van a Pí világnapja

Létrehozva: 2015.03.14. 08:00 Módosítva: 2016.10.26. 13:29

A Pí a matematikában és a fizikában használt valós szám, értéke egészen pontosan nem meghatározható, kerekítve 3,14. Szabadkán a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Karon mint minden évben ma is programot szerveztek a Pí napján. A rendezvényre a gyakorló iskolák, a Széchenyi István Általános Iskola és a Majsai Úti Általános Iskola tanulói érkeztek. Idén továbbképzéssel bővült a rendezvény.

Mintegy 15 matematikát kedvelő, tehetséges diák vett részt szombaton, a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Karon megtartott rendezvényen. Dudás Zsófia, szabadkai Széchenyi István Á. I. tanulója: „Szeretem a matematikát és azért szeretem, mert olyan játékos, olyan szórakoztató, és azzal jó útra vezetjük magunkat, hogyha azt követjük egész életünkben.”

Idén is színes programmal várta az általános iskolás tanulókat az intézmény. A játékos feladatok célja, hogy újat tanítsanak a diákoknak, felelevenítsék az eddig tanultakat, valamint hogy megismertessék velük a Pí fogalmát. Csonti Krisztina, az MTTK hallgatója: „Az első témakör azt tartalmazza, ami a dátumokkal kapcsolatos tudnivalókat illeti, hogy maga a nap, tehát, hogy ez a Pí-napja ebben az évben melyik napra esik. Persze 14-én, de ez egy olyan dolog, ami épp ebben az évben úgy esik ki, hogy harmadik hónap 14-e, és hogy 2015, és már ezért olyan különleges ez az év, illetve ugye, hogy Einsteinnek is ezen a napon volt a születésnapja.”

A foglalkozások ugyan a matematikához kapcsolódtak, mégis csupa játék és szórakozás volt a kisiskolásoknak, ezenkívül pedig továbbképzést is tartottak a szervezők. Takács Márta tanárnő: „A szegedi kollégák, a szegedi egyetemen oktató matematikus kollégák egy projekt keretében készítették el ezeket az előadásokat, és most másodszor adják elő nálunk a karon ezeket a dolgokat. A webalkalmazásoktól kezdődően egészen igencsak a játékos matematika oktatásig nagyon sok témában fognak előadást tartani.”

A diákok a kirakós feladatoktól kezdve, különböző fejtörőkön keresztül a testükkel való mértani alakzatok megformálásáig sok érdekességben vehettek részt.

forrás

Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat.