A Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar dísztermében bemutatásra került Ladik Katalin költőnő legújabb kötete és néhány saját költeménye. A művésznő előadása teljesen más dimenzióba repített, zavaros fantáziavilága számomra kissé érthetetlen volt. Tagadhatatlan, hogy a hölgy előadásmódja egyedi, és utánozhatatlan.
Úgy véltem, eléggé megosztotta a közönséget. Akadtak, akiket rabul ejtett, és olyanok is, akik nem tudták elkönyvelni ezt az előadást. Hangkölteményei és videói után elakadt a szavam, a közönséget figyelve rájöttem, ők sem értik, mi történik. A költőnő művészete talán túlságosan misztikus, és utópisztikus elménknek. Előadott költeményeinek mondanivalója nem volt érthető, mivel a hangok magukban mit sem értek, mert nem alkothattak szavakat. Nem műkritikusnak születtem, megállapításom lehet, helytelen mások szemében, de tagadhatatlan tény, hogy nehéz értelmezni a hölgy teljes lényét, és az általa előadott műalkotásokat. Műsor után kortársaimmal elbeszélgetve, azt a következtetést vontam le, hogy Ladik Katalint nem tudjuk értelmezni. Véleményem szerint, ha kérdéseket tettünk volna fel a művésznőnek, és kicsit bensőségesebb légkört alakítunk ki a felolvasáson, könnyebb lett volna értelmezni az előadó műveit. Kiragadni pár művet munkásságából értelmetlen volt, hiszen előzetes tudás nélkül nem érthettük meg ezt a komplex dolgot. Hogy mi számít művészetnek, és mi az, ami túllép egy határt, azt döntsék el maguk, kedves olvasók.
