KAR NAPJA 2018

Létrehozva: 2018.11.29. 14:20 Módosítva: 2018.12.03. 11:18

A 12. Kar napi ünnepségre idén november 27-én délben került sor karunk dísztermében. A Gaudeamus elhangzása után a nagyszámú jeles vendég köszöntése következett, akik jelenlétükkel megtisztelték intézményünket. Prof. dr. Ivanović Josip, a kar dékánja nyitotta meg beszédével ünnepségünket, betekintést nyújtva a szabadkai tanítóképzés múltjába és jelenébe, amit prof. dr. Dejan Jakšić, az Újvidéki Egyetem rektorának köszöntője követett. Prof. dr. Pintér Krekity Valéria, oktatásügyekkel megbízott dékánhelyettes bemutatta a jelenlevőknek a kar felépítését, működését, helyi, intézményközi és nemzetközi programjait és együttműködéseit, míg doc. dr. Námesztovszki Zsolt, pénzügyi és fejlesztési dékánhelyettes a pályázati és fejlesztési tevékenységekről számolt be.  Sor került a Hallgatói Önkormányzat éves beszámolójára, a Karrierépítő Központ munkájának és eredményeinek ismertetésére, valamint az MTTK kreatív műhelyének, az MTTK Grundnak a bemutatására is, miközben a hallgatók énekes-verses fellépései színesítették a műsort. A jubileumi díjak átadása után a nyugdíjba vonuló kollégák köszöntésére került sor – prof. dr. Czékus Gézát prof. dr. Borsos Éva méltatta, míg prof. dr. Huszár Elvira munkáját prof. dr. Görög Noémi köszönte meg egy meglepetésvendég, Zsiga Pál hegedűművész szívhez szóló produkciójával, mely sokak szemébe könnyet csalva okozott megható pillanatokat mindenkinek. Prof. dr. Takács Márta által került átadásra az idei Pro Facultate díj Bodzsoni Istvánnak, a Pannon RTV műsorigazgatójának. Mint minden évben, idén is külön elismerés és jutalom illette karunk kiemelkedően teljesítő hallgatóit mind intézményünk, mind az Újvidéki Egyetem részéről, valamint az első PPM képzést elvégzők is kezükbe vehették okleveleiket. Eseményünk végén az idei „Akikre büszkék vagyunk” tabló új verzióját is megszemlélhették a jelenlevők, majd állófogadásra került sor. A bőséges tájékoztatók okán elhúzódó ceremónia jelképesen megmutatta, hogy karunkon sokrétű, színvonalas és eseménydús munka, igen gazdag hallgatói élet és eredményes tevékenységek sora folyik – melyeket a jövőben folytatni és  továbbfejleszteni szeretnénk.     

Zs. Búzás Brigitta

Címkék

Kapcsolódó galéria

Íratkozzon fel
Hírlevelünkre