Megjelentek, meghatottak mindenkit maguk körül, majd elballagtak. Újra elballagott az 1959-es tanítóképzős évfolyam. Néhányan most talán utoljára.

Fél tízkor megérkezett az első idős hölgy a tanítóképző épületébe. Skopljeból utazott egyenesen hozzánk, mint mondta, nem sokat aludt út közben, mégis mosolyogva, kedvesen, alázattal kérdezte nem okoz-e gondot korai érkezése.  A rendezvény kezdetének tervezett időpontja ugyanis 11 órára lett kitűzve. Kicsivel tíz után már megteltek dísztermünk széksorai. Bűbájos kacagásoktól volt hangos a tér. Végigtekintve az arcokon vegyes érzések keringtek bennem. Az arcokon mosoly, a szemek megtelve könnyel. Egymás kezét szorongatták, miközben nézegették a másik fényképalbumát. Senki sem mutogatott képeket a telefonján, csak azt a régi, kézzel fogható fotót – amit meg is lehet simogatni.

A közönség elcsendesült, az egyetemi vezetőség ünnepélyesen bevonult suhogó tógáiban.  Szokásos szívélyes üdvözlések sora következett, már-már rutinszerűnek mondhatóan, majd valami más. Egy perc néma csend azok tiszteletére, akik már nem lehettek közöttük, akiket már soha senki nem köszönthet. Az utca zaja bekúszott a délelőtt nyári fülledtségébe. A koros arcokon a feltörő emlékek sora keveredett a megnyugvással, hogy ők mindezt megérhették. Olyan korba születtek, amikor a világ kifordult önmagából. Amikor középiskolás ifjak lettek, a határ túloldalán forradalom dúlt, amelyről nekünk a történelemkönyvekből vannak csak ismereteink. S ők hivatásukként kívántak a jövő generációiba reményt nevelni. Mire megérték e szép kort, egykori világuk semmivé lett. Ma pedig gyémántdiplomás tanítók lettek. 60 évvel diplomálásuk után, díszoklevélként vehették át munkájuk elismerésének dokumentumát. Ők voltak elégedettek, mégis mi vagyunk, akik oly sokat tanulhatnánk tőlük.  Alázatot, elhivatottságot, kitartást, türelmet és nyugalmat. Mindenekfelett nyugalmat, amit elfeledni vagyunk hajlamosak e közhelyesen rohanó világban. Megtanulhatnánk úgy értékelni az időt, ahogyan ők, kik tisztában vannak végességével. Ők már nem sietnek, nem rohannak. Megélnek minden pillanatot. Azt is, amikor igazi végzőssökként aranyszín luftballonjaikkal fényképezkedtek a Sárgaház előtt.

Búzás Brigitta