Ifjúsági lelki nap Csantavéren

Írta: Paul Dávid Létrehozva: 2015.05.06. 08:00 Módosítva: 2016.10.18. 14:02

Mi keresztények egy hatalmas életvidám közösség tagjai vagyunk

Csantavéren idén is megrendezésre került az ifjúsági lelki nap április 25-én.  A fiatalok a nap folyamán előadásokon és közös játékokon, vetélkedőkön vettek részt, délután pedig szentmisével zárult a program. Jómagam a szervezésben is segédkeztem, a kiscsoporttal papírgurigákra lerajzoltuk, hogy ki mi szeretne lenni, amikor felnő, később Adj király katonát játszottunk.  A nagyobbak az előadás témájával kapcsolatos kérdéseket válaszolták meg. A program szentmisével zárult, ahol mindenki jelen volt, itt hálát adtunk az Úrnak a csodás napért, majd búcsút vettünk egymástól.

Az esemény főszervezője, Utcai Róbert, vagy közismert nevén Pubi atya mesélt részletesen a napról:

Mi a hittanos lelki nap célja?

A legfőbb cél - természetesen - az Istenhez közelebb segíteni a gyermekeket. Nem kis kihívás ezt megtenni a mai világban, amikor a különféle technikai eszközök, a közösségi oldalak annyira lekötik a jövő generációját, hogy sem Istenre, sem a mellettük élőkre nincs idejük. Az évente ismétlődő lelkinap, melynek azt a címet adtuk, hogy „A növekedés útja", egy lehetőséget kínál fel a hittanosoknak, hogy kimozdulva a megszokott közegből Isten és a társaik felé egy nagy lépést tegyenek.

Sikerült-e évről-évre megvalósítani ezt a célt?

Mi, szervezők, megtesszük a tőlünk telhetőt, a többit Istenre bízzuk. A résztvevők évente növekvő száma és a sok mosolygós arc arról tanúskodik, hogy a gyermekek megtapasztalnak valamit Isten szeretetéből, ugyanakkor a több mint ezer hittanos egy olyan közösségi élményt ajándékoz mindnyájuknak, amiért megéri félre tenni mindent és április végén Csantavérre jönni. 

Milyen programokkal lehet lekötni ennyi általános iskolás gyermeket?

A hittanos lelkinapot nem szeretnénk túlzsúfolni programokkal, pontosan azért, hogy a résztvevőknek legyen lehetőségük társalogni és ezáltal megtapasztalni, hogy mi keresztények nem vagyunk „magányos farkasok", hanem egy hatalmas, életvidám közösségnek lettünk a tagjai. A délelőtt folyamán kis történetek segítségével próbáljuk gazdagítani őket, délután pedig játékokkal segítjük őket az egymásra figyelés, a türelem, a barátkozás, a vidámság és a saját benső értékeiknek kibontakoztatásának útján. A program pedig szentmisével zárul.

Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat.