Gólyatábort szervezett az MTTK Hallgatói Önkormányzata

Létrehozva: 2018.09.25. 08:00 Módosítva: 2018.09.26. 11:18

A szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar Hallgatói Önkormányzata az idén hatodik alkalommal szervezte meg az egyetem hagyományos Gólyatáborát.

Barátkoznak a gólyák

A kétnapos esemény helyszíne a horgosi Domus Pacis tanya. A rendezvény legfőbb célja, hogy az újdonsült elsőéves hallgatók közvetlenebb hangulatot alakítsanak ki a már idősebb egyetemistákkal. Peckó Egon, az MTTK Hallgatói Önkormányzatának elnöke szerint a lényeg a csapatépítés. „Játékosan ismerjük meg egymást, majd csapatjátékokkal összekovácsolódunk. Este természetesen egy kis borkóstoló és buli mellett tovább tudnak ismerkedni a hallgatók. A fő cél tehát az ismerkedés.”

Hallgatók a tanya udvarán

Az első pillanatoktól fogva ismerkedtek egymással a gólyák. Máté Dominik, Felsőhegy: „Az MTTK-t azért választottam, mert szeretem a kihívásokat. Azt hallottam más emberektől, hogy az iskola magabiztosságot és jó alapot adhat az elkövetkező években.”

A gólyáknak tartalmas programokat készítettek idősebb egyetemista társaik. Sóti Enikő, tag, Hallgatói Önkormányzat, MTTK, Szabadka: „Névtanulás céljából ismerkedős játékokkal kezdtük, csapatjátékokkal fogjuk folytatni, érdekes, vicces, szaladgálós játékokkal, ahol sokat tudnak nevetni, illetve össze tudnak kovácsolódni.”

Köszöntik a hallgatókat

Az idén 43 elsőéves egyetemi hallgató kezdi meg tanulmányait az MTTK-n, közülük 33-an jöttek el a Gólyatáborba, amelynek megnyitóján a Hallgatói Önkormányzat tagjai illetve az MTTK tanárai azt üzenték a gólyáknak, hogy soha ne adják fel. Közben a gólyákat arra tanítják és buzdítják, hogy tanulmányaik során folyamatosan pályázzanak. Námesztovszki Zsolt, dékánhelyettes, MTTK, Szabadka: „Az MNT ösztöndíjára mindenképpen pályázzanak, illetve a későbbiekben olyan pályázatokra, amelyek cserediák-programokról szólnak, és természetesen a tehetséggondozó ösztöndíjakra.”

A dékánhelyettes hozzátette: az MTTK-n tanuló egyetemisták általában a pályázatok többségén nagy eséllyel nyernek.

Címkék
Kapcsolódó cikkek
Íratkozzon fel
Hírlevelünkre