Folyamatosság, elhivatottság, gyakorlatiasság

Létrehozva: 2016.12.10. 08:00

25 éves fennállását ünnepelte a Magyarságkutató Tudományos Társaság

A Kutatások sodrásában elnevezésű kerekasztal-beszélgetéssel és az azonos című kötet bemutatójával ünnepelte fennállásának 25 éves évfordulóját a Magyarságkutató Tudományos Társaság tegnap Szabadkán.

– Folyamatosság, elhivatottság, gyakorlatiasság. Ezek a kulcsszavak. Igyekeztünk mindig is a legaktuálisabb témákkal foglalkozni, a 77 projektumunknak pedig legalább a fele szélesebb közösséghez, Kárpát-medencei szintű közösséghez is kapcsolódik. Továbbra is tesszük a dolgunkat, igyekszünk mérvadó témákkal foglalkozni. Feltétlenül kutatni fogjuk továbbra is az ifjúság jövőképét, a karrierépítési esélyeit, és igyekszünk rámutatni arra, hogy mi az, ami problémát jelent a fiatalok karrierépítésénél – mondta el az ünnepi összejövetelen dr. Gábrity Molnár Irén, a Magyarságkutató Tudományos Társaság elnöke, hangsúlyozva azt is, hogy szükségét érzik annak, hogy a közélet számára a kutatásaikat elvégezzék és publikussá tegyék. – Fontos, hogy kilépjünk a kutatásaink eredményeivel a közéletbe, és akkor örülünk, ha reagálnak a kutatásainkra.

Mint hallhattuk, most a vajdasági közösség erőnlétének a felmérésével foglalkozik a társaság: ha vállalkozni akar, hova forduljon, ha iskolába akar járni, hova menjen, ha jól akar keresni, itthon vagy külföldön tegye-e.

forrás

Címkék

Kapcsolódó galéria

Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat.