Átadták az MTTK felújított szárnyát

Létrehozva: 2015.03.18. 08:00 Módosítva: 2016.10.26. 14:17

A szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Karon is megemlékeztek az 1848/49-es forradalomról és szabadságharcról, valamint átadták az intézmény felújított szárnyát.

A magyar himnusz elhangzása után a kar hallgatóinak ünnepi műsorát láthatták a jelenlévők, majd dr. Dévavári Zoltán, az MTTK docense tekintett vissza a 167 évvel ezelőtti eseményekre. Dr. Lepeš Josip, a kar megbízott dékánja elmondta, hogy a márciusi ifjak példáját követve egy felsőoktatási intézménynek állandóan magasra kell emelnie a forradalom zászlaját.

— Az oktatásban nagyon fontos a korszerű körülmények megteremtése. A körülmények változásának ékes bizonyítéka, hogy 2006-ban négyszáz, ma pedig már ezerhétszáz négyzetméteren dolgozunk. A ma átadásra kerülő épületrészben négy tanterem, néhány kisebb irodahelyiség és egy laboratórium található. A támogatások megszerzésében nagy szerepe volt a vajdasági magyar politikai és közéleti vezetők, a VMSZ és az MNT segítségének — emelte ki Lepeš.

Magyarország Nemzetpolitikai Államtitkársága és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. 70 millió forinttal támogatta a kar beruházásait, Szabadka városa pedig 5 millió dináros támogatást nyújtott.

— A magyar kormány és a magyar nemzetpolitika kiemelt célja, hogy az őshonos magyar közösségek a szülőföldjükön boldoguljanak, mi pedig mindent megteszünk az oktatási és a kulturális intézményrendszerük megerősítése érdekében — mondta dr. Grezsa István, Magyarország Nemzetpolitikai Államtitkárságának miniszteri biztosa.

Maglai Jenő, Szabadka polgármestere kiemelte, hogy az MTTK az oktatás területén az egyik kulcsfontosságú intézménye a vajdasági magyar közösségnek.

— Ezzel az intézménnyel foglalkoznunk kell, tovább segítenünk, építenünk. Az itt tanuló diákok a jövő zálogai, ők építik tovább a közösségünket, ők e közösség jövője és reménye — mondta Maglai.

Hajnal Jenő, az MNT elnöke kiemelte, hogy Magyarország, a magyar állam, a magyar kormány, a Nemzetpolitikai Államtitkárság, Szabadka városa abban segít bennünket, hogy magyar szellemiségű, magyarul gondolkodó fiatalok, a magyar hit, bizakodás és remény fiataljai kerüljenek ki az intézményből.

Az ünnepélyes szalagátvágás után a vendégek megtekintették az MTTK impozáns, minden igényt kielégítő, felújított második emeleti részét.

Szabó Attila felvételei

forrás

Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat.