A Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar a Tartományi Felsőoktatási Titkárság által színházba, múzeumba és sporttevékenységre szóló utalványokat kapott

Létrehozva: 2018.03.07. 11:13

A Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar a Tartományi Felsőoktatási Titkárság által színházba, múzeumba és sporttevékenységre szóló utalványokat kapott. Az utalványokra az egyetemünk alapképzésen, állami költségvetésen tanuló hallgatói jogosultak. A részesültek 2018. március 6-án, az egyetemünk Hallgatói Önkormányzatának irodájában vehették át a kuponokat. A keddi nap folyamán a 132 kupon nagy része szétosztásra is került.

A Tartományi Felsőoktatási és Tudományos Kutatási Titkárság és az Újvidéki Egyetemista Művelődési Központ kezdeményezése által jutott a mi egyetemünkre is a kuponokból. Egy egyszerű és gyors regisztrálás után, a Sofa nevezetű szervezet honlapjára, a hallgatóink megkapták az utalványokat. Ami lehetőséget ad arra, hogy a 2018-as év folyamán az egyetemisták heti három alkalommal, ingyen, edzőterembe mehessenek, illetve kétszer uszodába is el tudnak majd jutni, valamint kulturális programokon is részt vehetnek.

Célja az volt, hogy a 2017/2018-as tanévben ösztönözzék a fiatalokat a sporttevékenységekre, ezáltal a sport népszerűsítésére is törekedtek. Az utalványokat Hallgatói Önkormányzatunk vezetőinek adta át tartományi felsőoktatási és tudományos kutatási titkár, dr. Zoran Milošević. A kuponok minden olyan állami alapítású felsőoktatási intézményhez eljutottak, amelyek Vajdaság területén találhatók, vagyis az Újvidéki Egyetem mind a tizennégy karára és kilenc szakfőiskolájára, ami 21 403 utalványt jelent. A programot 3,5 millió dinárral támogatták.

Szerző: Tóth Laura

Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat.