A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. pályázatait ismertették Szabadkán

Létrehozva: 2017.02.07. 08:00

Tájékoztató napot tartott kedden délután a budapesti Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. a szabadkai Szekeres László Alapítvánnyal együttműködve. A Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar dísztermét olyan érdeklődők töltötték meg, akik pályázatot terveznek benyújtani a Bethlen Alap kiírásaira. A tájékoztatót Pappné Popovics Judit, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatási programok osztályának osztályvezetője és Fejsztámer Róbert, a Szekeres László Alapítvány kuratóriumi elnöke tartotta.

Fejsztámer Róbert, kuratóriumi elnök, Szekeres László Alapítvány: „A nyelvi nehézségek mind a szerb, mind az angol nyelv és a dokumentáció összetettsége az a legtöbb civil szervezetet elriasztja. Úgyhogy maga a Bethlen Gábor féle pályázatok azok bevezetői egy komolyabb pályázatnak. Úgyhogy azok, akik ezzel boldogulnak én őket mindig csak arra tudom biztatni, hogy ne egy forrásra koncentráljanak. Nézzenek egy kicsit szét, fürkésszék egy kicsit az internetet. Vannak már olyan cégek, akik külön pályázat írással vagy pályázatok kiközvetítésével foglalkoznak. Használják azokat a lehetőségeket, mert minél több forrásból támasszák meg az aktivitásukat és a saját szervezetüket annál biztosabb, hogy fenn tudnak maradni hosszú távon.”

forrás

Címkék
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat.